Az érettségi megkezdéséig a diákok külön teremben voltak, hogy semmiféle információhoz ne juthassanak. A csúszás közel 80 diákot érintett, az esetről a szabályoknak megfelelően jegyzőkönyv készül - mondta a hivatal elnökhelyettese.
Hasonlóan időhosszabbítást kapott három iskolában az a kilenc diák, akik a nyolcas főúton történt baleset miatt késtek el hétfőn reggel, ők mintegy 10 perces csúszással kezdtek, s ugyanennyi idővel többet kaptak.
Hétfőn 1078 vizsgahelyszínen 30 400-an írtak középszinten informatika érettségit. A magyar mellett még hat idegen nyelven vizsgáztak a diákok.
Érettségi: egy órát késett az informatika vizsga Baján
Egy órával később kezdhették el, de ugyanennyivel tovább írhatták a hétfői középszintű informatika vizsgát a diákok a bajai Türr István gazdasági szakközépiskolában, miután az iskolát villámcsapás érte és károsodtak a telefonvezetékek - közölte Pósfai Péter, a Oktatási Hivatal elnökhelyettese.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.