Márciusban 5,7 százalékos volt a tizenkét havi béremelkedés Lengyelországban, 3,6 százalékos tizenkét havi infláció mellett. Az átlagos bruttó bér a nem állami szektorban 3293 zloty (210 ezer forint) volt áprilisban.
Elemzők szerint a mérséklődő béremelkedés a munkanélküliség terjedése ellenére is támogathatja valamelyest a lakossági fogyasztás növekedését, jót tehet a gazdasági növekedésnek, így semleges a központi bank kamatpolitikája számára. Tavaly a lakossági fogyasztás növekedése csekély mértékben gyorsult, 5,4 százalékra a tavalyelőtti 5,0 százalékról, miközben a beruházások gyarapodása 8,1 százalékra zuhant 17,6 százalékról.
Lengyelország hazai össztermékének (GDP) növekedése tavaly 4,9 százalékra lassult a tavalyelőtti, 6,7 százalékos ütemről, idén visszaesés is lehetséges. Az első negyedévi tényszámok még nem ismeretesek, a Lengyel Nemzeti Bank pénzügypolitikai tanácsának egyik tagja, Dariusz Filar kedden 1 százalékos éves növekedést becsült az első negyedről, és egész évi átlagban is ragaszkodott némi növekedés előrejelzéséhez, de hozzátette, hogy a további negyedévek "valamelyikében" technikai recesszió valószínű. A technikai recesszió legalább két egymást követő negyedévi gazdasági visszaesést jelent, negyedéves összehasonlításban.
A lengyel vállalatok 5,309 millió embert foglalkoztattak áprilisban, 1,4 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, illetve 0,3 százalékkal kevesebbet, mint márciusban. A foglalkoztatás csökkenése miatt a vállalatok bérköltsége nominálisan 3,3 százalékkal volt nagyobb, mint egy éve, de 2,4 százalékkal kisebb, mint márciusban.
Utolsó adat szerint Lengyelországban már márciusban 13 éves csúcsra jutott a munkanélküliség, 11,2 százalékot ért el, 1,76 millióan voltak állás nélkül.
Csökkenő bérek, növekvő munkanélküliség Lengyelországban
A lengyelországi bérek áprilisban átlagban 1,1 százalékkal voltak alacsonyabbak a márciusinál, de mint a lengyel statisztikai hivatal közölte, múlt hónapban az egy évvel korábbit 4,8 százalékkal haladták meg, 4,0 százalékos tizenkét havi infláció mellett.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.