A lap szerint újabb támadás érte a helyi magyar diáktársadalmat, mert az emelt szintű történelem érettségi vizsgán az ismeretlen kilétű "szakértők" által fordított magyar szöveg értelmezhetősége megkérdőjelezhető volt. Ebből adódóan megkérdőjeleződött a magyar nemzetiségű diákok esélyegyenlősége is - olvasható a lapban.
A cikk szerint megdöbbentően rossz volt az érettségi tesztfeladatok magyarsága, a mintegy 15 oldalnyi szövegben ugyanis alig akadt helyesen szerkesztett mondat, a 70 kérdés és a hozzájuk megadott válaszvariánsok hemzsegtek a helyesírási hibáktól. A hetilapnak az ügyben érintett kijevi oktatási hivatal titkolózása miatt nem sikerült kiderítenie, hogy ki fordította magyarra a vizsgafeladatokat.
A Kárpátalja Megyei Pedagógiai Intézet egyik név nélkül nyilatkozó szakembere úgy vélte, hogy a magyar diákok még így is többet kaptak, mint ami a jogszabályok szerint jár nekik, hiszen a szakkifejezések ukrán-magyar szószedete helyett mégiscsak magyar szöveggel dolgozhattak.
Az egyúttal egyetemi és főiskolai felvételinek számító emelt szintű érettségi vizsgarendszer tavalyi ukrajnai bevezetésekor a nemzetiségi iskolák tanulói két év haladékot kaptak az államnyelvre történő átállásra, így az idén valószínűleg utoljára érettségizhetnek anyanyelvükön.
Botrányos történelem érettségi Kárpátalján
A rossz fordítás következtében értelmezhetetlen volt a kárpátaljai magyar iskolák végzősei számára készült, emelt szintű ukrán történelem érettségi feladatok jelentős része - írja a beregszászi Kárpátalja című hetilap pénteki számában.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.