Sapics június 1-jén tölti be a 31. évét, sportágában nem számít öregnek. Pályafutása során játszott a belgrádi Crvena Zvezdában és Partizánban, a vajdasági Becsej csapatában, az olasz Camogliban és Savonában. Három évvel ezelőtt a Sturm nevű orosz klubhoz szerződött, amely sajtóhírek szerint 300 ezer dollárt fizetett neki versenyévadonként, s ezzel a világ legjobban honorált vízipólósává vált. 2006 végére egy másik rekordot is beállított: az Euroligában - sok csapatváltás közben - sorozatban tizenegyedszer lett gólkirály.
Jugoszláv, szerb-montenegrói, majd szerb válogatottként egy ezüst- és két bronzérmet szerzett olimpiákon. Négy éve vb-győztes csapat tagja volt, majd ezüstérmet és két bronzot is szerzett világbajnokságokon. Eb-győztes csapatnak háromszor volt tagja, kétszer pedig ezüstérmet kapott a kontinensbajnokságon.
Mindent megnyertem, amit lehetett. Csak olimpiai aranyam nincs. Londonba is el akartam menni, de Peking után elveszett a motivációm - idézi a Serbia Insajd a szerb klasszist. Hogy mihez kezdek most, még nem tudom, de szinte biztos, hogy akármit is csinálok, nem lesz köze a vízilabdához - mondta.
A szerb csapat klasszisa mindvégig tudása alatt játszott a pekingi tornán, ráadásul az Egyesült Államok elleni vesztes elődöntő után összeverekedett Denisz Sefik kapussal, aminek következtében súlyos sérüleéseket szenvedett, és már a bronzmeccsen sem játszhatott.
A pekingi kudarc betett a szerb vízipólóklasszisnak - Sapics visszavonul
Alekszandar Sapics, a világ egyik legkiválóbb vízilabdázója szombaton bejelentette, hogy felhagy a versenysporttal. Sportpályafutása lezárására rövid közleményében semmilyen magyarázatot sem adott, de jelezte, hogy kedden sajtóértekezletet tart.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.