Az EP és a tagországok kormányait képviselő tanács között folyó tárgyalásokon hétfőn tartották az utolsó tárgyalási fordulót, ahol még esély lett volna a megállapodásra. Mivel azonban ez nem született meg, legkorábban már csak a júniusban megválasztandó új képviselőtestület munkájának megkezdése után folytathatók az egyeztetések. Utóbbihoz ráadásul az is kell, hogy az Európai Bizottság új javaslatot terjesszen be. Jelenleg az uniós tagországok felében lehetőség van az elvben 48 órában maximált heti munkaidő túllépésére.
A munkaidő korlátozásáról hosszú ideje folynak az egyeztetések. Miután a tagországok nehéz viták után megállapodtak, az EP tavaly elvetette azt a javaslatot, hogy a munkaidő bizonyos feltételek mellett engedélyezetten meghaladhassa a 48 órát. Ezért kezdték az intézményközi egyeztetéseket, amelyeken azonban a képviselők ragaszkodtak a merev korlátozáshoz, a tagországok viszont kitartottak a rugalmasabb szabályozás mellett.
A sikertelen tárgyalások után, kedden, a felek egymást vádolták a kudarcért. A kormányokat képviselő unió elnökség azt is képviselők szemére hányta, hogy olyan időben akadályozták meg a megállapodást, amikor a szociális partnereknek a válság miatt szükségük lenne a helyzetüket javító szabályozásra. A képviselők ezzel szemben a tanácsot okolták, amiért nem fogadta el például azt a javaslatot, hogy ab ovo nem, de eseti és ideiglenes alapon lehessen kivételezést kapni a kötelező korlátozás alól.
Vladimír Spidla biztos azt jelezte, a brüsszeli bizottságnak időre van szüksége, hogy átgondolja a tárgyalások tapasztalatait, és új javaslatot készítsen. Felhívta azonban a figyelmet arra, hogy a mostani kudarc azt jelenti: még a jelenleginél is több tagállam fog élni a korlátozás kikerülésének lehetőségével.
A heti munkaidő 48 óra fölé emelésének élharcosa Nagy-Britannia. A britek a kormányok közti egyeztetésen elérték, hogy a munkaidő a munkáltató és a munkavállaló megállapodása alapján elérhesse a heti 60 órát, sőt, abban az esetben, ha azt kollektív szerződés nem tiltja, akár a 65 órát is. Ezt azonban az EP elfogadhatatlannak tartja.
Uniós kudarc: nincs megállapodás a munkaidő maximálásáról
Nem sikerült megállapodniuk az Európai Unió központi intézményeinek a heti munkaidő kötelező korlátozásáról, és a megállapodás reménye a közelgő európai parlamenti választás miatt hosszabb időre szertefoszlott.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.