A közelmúltban a felsőoktatásban részt vevő európai diákok körében készített Eurobarometer-felmérésből kitűnik, hogy a diákok szeretnék, ha több lehetőségük nyílna a felsőoktatásban való részvételre, az egyetemeknek pedig - véleményük szerint - együtt kellene működniük a munka világával, nagyobb hangsúlyt kellene helyezniük az egész életen át tartó tanulásra. A megkérdezettek döntő többsége kiemelt fontosságot tulajdonít annak, hogy biztosítsák a diákok számára a munkaerőpiaci sikerhez elengedhetetlen ismereteket.
A diákok 87 százaléka fontosnak tartja továbbá, hogy a felsőoktatási intézmények ösztönözzék az innovációt és a vállalkozói szellemet diákjaik és munkatársaik körében, valamint hogy lehetőségük nyíljon a tanulmányi program keretében magánvállalatoknál szakmai gyakorlaton való részvételre. Egyre több diák kíván külföldön tanulni, és nagy részük több tájékoztatást szeretne kapni a felsőoktatási intézmények minőségéről, mivel ezen információk alapján könnyebben tudnának dönteni tanulmányaikról.
Mivel Európán kívüli országok is nagy érdeklődést mutatnak az európai felsőoktatási térségben végbemenő reformok iránt, most első alkalommal szervez az Európai Bizottság olyan "bolognai politikai fórumot", amelyen a folyamatban részt vevő 46 országon kívül 21 Európán kívüli ország is képviselteti magát.
Az, hogy a bolognai folyamat 1999-ben 29 ország részvételével indult, és ma már 46 országot számlál, brüsszeli megítélés szerint európai sikertörténetnek tekinthető. A "bolognai leltárról" készült legfrissebb jelentés, - melyet Leuvenben és Louvain-la-Neuve-ben, Belgium két neves, flamand, illetve francia nyelvű egyetemének székhelyén a szakminiszterek elé terjesztenek - megállapítja, hogy a bolognai reformok végrehajtása megfelelően, ám kissé egyenetlenül haladt előre.
A legfontosabb bolognai reformok az alábbiakra összpontosítanak: a fokozatok háromciklusú szerkezetére - alapképzés, mesterképzés, doktori képzés -, a felsőoktatáson belüli minőségbiztosításra, valamint a képesítések és a tanulmányi idők elismerésére.
A jövő heti tanácskozásra a következő Európán kívüli országok kaptak meghívást: Marokkó, Tunézia, Egyiptom, Etiópia, Szenegál, Tanzánia, Dél-Afrika, Izrael, Jordánia, Kazahsztán, Kirgizisztán, India, Kína, Japán, Vietnam, Ausztrália, Új-Zéland, Brazília, Mexikó, az Egyesült Államok és Kanada.
Egyre több európai diák szeretne külföldön tanulni
Egyre több európai diák szeretne külföldön tanulni - derül ki az Eurobarometer közvélemény-kutató intézet Brüsszelben ismertetett jelentéséből.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.