A londoni üzleti napilap a Harris közvélemény- és piackutató céggel közösen Nagy-Britanniában, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, Németországban és az Egyesült Államokban tette fel körkérdéseit.
A válaszokból kiderül, hogy a megkérdezettek jelentős többsége egyszerűen etikátlannak tartja a vállalatvezetőket. A legindulatosabbak a németek: közülük 81 százalék vélekedett így. Az amerikaiaknak és a franciáknak is a háromnegyede ért egyet ezzel a megállapítással, és a legelnézőbb olaszok is csaknem kétharmados arányban minősítették etikátlannak a vállalati igazgatók magatartását.
A válaszadóknak átlagosan a kétharmada - de a franciáknak és a németeknek több mint a 80 százaléka - támogatna olyan kormányintézkedéseket, amelyekkel meg lehetne vonni a költségvetési forrásból kisegített vállalatok vezetőinek prémiumait, vagy kiemelt nyugdíját. Az ezzel kapcsolatos indulatokat szítják az olyan esetek, mint Sir Fred Goodwiné, a Royal Bank of Scotland volt vezérigazgatójáé, akinek nyugdíjügye belpolitikai botránnyá fajult Nagy-Britanniában.
Az RBS, amely a teljes összeomlását megelőzni hivatott költségvetési tőkepótlások révén csaknem háromnegyedes állami tulajdonban van, néhány hete az egyetemes brit gazdaságtörténet legnagyobb vállalati veszteségét jelentette be, közölve: tavalyi pénzügyi évét 24,1 milliárd font mínusszal zárta. Az alig 50 éves Sir Fred azonban, aki már tavaly távozott a bank éléről, olyan nyugdíj-megállapodást kötött, amelynek alapján élete végéig évi 693 ezer font (jóval több mint 200 millió forint) nyugellátásban részesül.
Az ügy hatalmas felháborodást kavart a súlyos recessziótól szenvedő Nagy-Britanniában, és Gordon Brown miniszterelnök többször is személyesen felszólította a volt bankvezetőt arra, hogy mondjon le nyugdíjáról. Sir Fred azonban közölte, hogy erre nem hajlandó.
A Financial Times kedden ismertetett felméréséből az is kiderül, hogy a megkérdezettek nagyon nagy többsége - 80-90 százaléka - túlfizetettnek tartja a vállalatvezetőket.
A londoni napilap a kimutatáshoz fűzött kommentárjában azt írta: az üzleti vezetők iránti közmegbecsülés mára gyakorlatilag eltűnt. Ezt a vállalati igazgatók is érzik, ugyanakkor tanácstalanok is.
Az elemzésben - név nélkül - idézett egyik német középvállalati vezető úgy fogalmazott: az igazgatóknak kollektív módon kellene tenniük valamit.
A többség megveti a vállalati vezetőket
Az európaiak és az amerikaiak többsége megveti az üzleti vezetőket, túlfizetettnek tartja őket, és visszavenné tőlük a nagyvonalú nyugdíj- és prémiumjuttatásokat, ha az adott cég állami tőkejuttatásra szorult - ez derül ki a Financial Times kedden közölt átfogó felméréséből.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.