A mintegy 4 ezer főt foglalkoztató, fizetésképtelen társaság vezetősége és a szakszervezetek bő egy hónapos tárgyalás után közel 20 százalékos leépítésről állapodtak meg - jelentette kedden a TV4 svéd országos tévécsatorna.
A cégvezetés eredetileg 750 fővel kívánta csökkenteni a létszámot. Az elbocsátás a Saab trolhattani üzemét érinti. A gyártósoroknál dolgozó állományból 646 munkatársat, az irodai alkalmazottak közül pedig 55 embert küldenek el. Utoljára pénteken kell bemenniük a munkahelyükre.
Az évek óta veszteséget termelő cégcsoport adóssága 10,6 milliárd korona (283 milliárd forint). A legnagyobb hitelező az anyavállalat, a GM.
A Saab februárban csődvédelmet kért. Nemhivatalos közlés szerint csupán április végéig tudják finanszírozni a gyártást. A svéd kormány többször leszögezte, hogy semmiféle segítséget nem kíván adni a bajba jutott gyárnak, amelynek jövőjéért a tulajdonos felelős.
Az anyavállalat április elején közölte, hogy már nyáron szeretnék eladni a Saabot. Mostanáig közel 20 befektető érdeklődött iránta.
A GM 1990-ben szerezte meg a vállalat felét 600 millió dollárért, tízéves vételi opcióval a másik felére. Az opciót 2000-ben váltotta be az amerikai cég. A svéd autógyárnak Ausztriában is van üzeme, ott készül a Saab-kocsiknak körülbelül a negyede.
Dolgozóinak 20 százalékát elbocsátja a Saab
Elbocsátja összesen 701 dolgozóját a Saab svéd autógyár, amelyet anyavállalatához, az amerikai General Motorshoz (GM) hasonlóan csőd fenyeget.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.