A napilap Bálint Attilára, a munkaügyi tárca szakmai főtanácsadójára hivatkozva azt írta: a 334 volt munkanélküli 339 millió forintos bérigényét a Közmunka Tanács (KT) állja, a közülük ápolóképzésre jelentkezők képzési költségeit az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány.
Eredetileg egymilliárd forintot szánt a KT az ápoló-utánpótlás segítésére, mivel 800 jelentkezővel számoltak. Hozzáteszik: a 334 jelentkező nem kevés, évente nagyjából ennyien végeznek ápolóként a magyar iskolákban. A lap szerint ha évente pályázatot hirdetnének, megállítható lenne a szakdolgozóhiány.
A Világgazdaság szerint a munkaügyi tárcánál azt fontolják, hogy a fel nem használt összegre az év második felében újabb pályázatot írnak ki, és a programot kiterjesztenék a járóbeteg-szakellátásra is.
Enyhül a nővérhiány: 334 közmunkás a kórházakban
Valamelyest enyhülhet az egészségügy több ágazatában már kritikussá váló nővérhiány, szerdától 334 közmunkás kezdi el tevékenységét a kórházakban - írta szerdai számában a Világgazdaság.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.