A társadalmi média szak a közösségi oldalakról szóló tanulmányok mellett a blogok létrehozására és a podcastingra, vagyis a hanganyagok interneten való közlésére is megtanítja a hallgatókat - írta a The Daily Telegraph című brit napilap keddi számában. A Birminghami Egyetem kommunikációs és marketingeszközként foglalkozik a közösségi hálózatokkal.
Az intézmény - stílszerűen - az internetes honlapjára feltöltött felvételen hirdette meg a jövőre induló kurzust, amely iránt már most jelentős az érdeklődés. Elsősorban olyan diákokra számítanak, akik az újságírás és a PR területén akarnak elhelyezkedni. A képzés szervezője szerint a téma lehetőséget ad a kutatásokra és a tudományos tevékenységre, e két tényező meghatározó szerepet játszott abban, hogy master képzésként lehetett meghirdetni a szakirányt.
A népszerűség ellenére diákok bírálták a szerintük túl egyszerű kurzust. "Valójában az emberek már mindent tudnak erről a témáról. Úgy gondolom, ez az egyetemi források elpocsékolása" - mondta az egyik hallgató.
Közösségi portálokról szóló tanulmányokból is lehet diplomázni
Master fokozatú diplomát kínál hallgatóinak a Birminghami Egyetem a közösségi portálokról szóló tanulmányokból. Az egyéves képzés 4400 fontjába (másfél millió forintjába) kerül a diákoknak.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.