A munkanélküliségi ráta szezonális kiigazítással 4,4 százalékra nőtt februárban a januári 4,1 százalékról. Ezzel Japán még mindig jobban áll, mint az Egyesült Államok és az euróövezet tagállamai, de a mutató a legmagasabb 2006 óta. A munkanélküliek száma februárban 12,4 százalékkal nőtt egy év alatt, 330 ezerre.
Elemzők szerint az év végére 5 százalék fölé emelkedhet a mutató, de nem zárható ki a 6 százalékos ráta sem. Ugyanakkor a betölthető álláshelyek száma meredeken csökkent: februárban 30,1 százalékkal az egy évvel korábbihoz képest, miközben januárban már 18,4 százalékos volt a visszaesés. Más módon kifejezve minden 100 keresőre 59 állás jut.
Tömeges elbocsátások Japánban
Japánban három éves csúcsot döntött a munkanélküliség februárban, az új álláslehetőségek pedig hat éves mélypontra süllyedtek az egyre mélyülő recesszió miatt.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.