A horvát internetes lapok beszámolói szerint drámai hangú beszédet tartott a miniszterelnök a kormány ülésén, amelyen először vett részt Stjepan Mesic köztársasági elnök is. Ivo Sanader kifejtette, hogy a gazdasági válság igen komoly következményekkel járhat, a kormány számára pedig a munkahelyek megőrzése az elsődleges. Az újabb előrejelzések szerint elsősorban a tervezett adóbevételek csökkennek, emiatt átdolgozták a költségvetést - jelentette be a kormányfő.
A kormány weblapján is olvasható adatok szerint 124 milliárd kunáról 116 milliárdra (mintegy 4600 milliárd forintra) csökkentették a várható bevételek összegét. A kiadásokat ennek megfelelően 5,4 milliárd kunával (mintegy 200 milliárd forinttal) csökkentették.
Ivan Suker pénzügyminiszter arról számolt be, hogy az átdolgozott költségvetésben GDP arányosan 1,4 százalékos hiányt terveznek. Horvátország az idén a GDP két százalékos visszaesésével és 2,6 százalékos inflációval számol.
Az állami alkalmazottak fizetését áprilistól összesen 1,4 milliárd kunával (több mint 50 milliárd forinttal) mérséklik, de az egészségügyben is még 400 millió kuna (mintegy 16 milliárd forint) kiadáscsökkentést terveznek. Ivo Sanader az MTI-nek a hét elején Zágrábban azt mondta: januárban emelték meg a mintegy 240 ezer állami alkalmazott bérét hat százalékkal, a fizetéscsökkentéssel tehát visszatérnek a bérek decemberi szintjére.
A horvát gazdasági oldalak beszámolói szerint a közszférában foglalkoztatottak, köztük a bírók, rendőrök, tanárok, orvosok, ápolók mellett az egyháznak juttatott támogatások összege is csökken, ami miatt sztrájkokat is kilátásba helyeztek. Ennek ellenére a kormány és a szakszervezetek tárgyalásain az érdekvédők elfogadták a horvát kormány feltételeit, amelyek kapcsán a miniszterelnök arról is beszélt: szigorú pénzügypolitika nélkül nem hat, hanem akár 15 vagy 20 százalékos bércsökkentésről, valamint a nyugdíjak és a gyermekek után járó támogatások visszafogásáról kellene dönteniük.
Csökkentik a horvát közalkalmazottak fizetését
Horvátországban hat százalékkal csökkentik a közalkalmazottak fizetését, ezzel is mérsékelve az állami kiadásokat - erről a szakszervezetekkel folytatott tárgyalások után szerdán döntött a horvát kormány.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.