„Ami felháborít az ügyben, hogy a Crédit Agricole elnök-vezérigazgatója (Georges Pauget) lemondott tavalyi prémiumáról, miután az állam segítséget nyújtott a pénzintézetnek. A példamutatás mindenkire vonatkozik, még a leányvállalatokra is” - mondta a hírre reagálva az Europe 1 kereskedelmi rádiónak adott interjújában Xavier Bertrand, a kormányzó jobbközép Népi Mozgalom Uniójának (UMP) főtitkára.
„Jobb, ha nem veszik fel a jutalmakat. A siker jutalmazása része az értékeknek, de szó sem lehet a kudarc megjutalmazásáról ... a közpénzt nem lehet a magánszektorbeli jutalmak finanszírozására költeni, az adófizetők pénze a pénzintézetek megmentésére szolgál a csődhelyzetben, és nem egyesek jutalmának kifizetésére” - tette hozzá a pártvezető.
Az lap értesülése szerint a Cheuvreux értékforgalmazó vezetősége egyszerre döntött a jutalmak kiosztásáról 51 millió eurós értékben (tavaly 82 millió eurós értékben fizettek ki prémiumokat) és egy 32 milliós átszervezési tervről, amelyben 75 munkahelyet kívánnak felszámolni.
A héten ez a harmadik prémiumbotrány Franciaországban. Kedden szintén a Libération hozta nyilvánosságra, hogy a világ egyik legnagyobb autóalkatrész-gyártója, a tavalyi évet 207 millió eurós veszteséggel záró és szintén állami tőkeinjekcióban részesült Valeo leköszönő elnök-vezérigazgatójának 3,2 millió eurós végkielégítést tervez kifizetni a cég igazgatótanácsa. A kormány tagjai és a nagyvállalkozók szövetségének elnöke is felszólították a vezetőt, hogy mondjon le az összegről.
A Valeo-botrány néhány nappal azután robbant ki, hogy a szintén állami - 1,7 milliárd eurós - mentőövben részesült Société Générale bank vezetői több tízezer részvényopcióhoz jutottak. A felháborodást követően a bankvezetők végül lemondtak előnyös árú részvényvásárlási elsőbbségükről.
Nicolas Sarkozy államfő szerda este a válságkezelésről tartott több, mint egyórás beszédében megismételte, hogy a válságban az állami segítségre igényt tartó vagy leépítést elindító pénzügyi intézmények és vállalatok vezetői nem vehetnek fel jutalmat, végkielégítést, illetve nem juthatnak részvényopciókhoz, de a várakozásokkal ellentétben törvényi szabályozást nem helyezett kilátásba a kérdésről.
Az úgynevezett arany ejtőernyősök, azaz a vállalatokhoz kívülről nagy pénzért különleges szerződésekkel hozott felső szintű vezetők juttatásainak egy része, például a leköszönő vállalatvezetők magas végkielégítései a válságtól függetlenül is már vagy tíz éve okoznak botrányokat Franciaországban.
Újabb prémiumbotrány Franciaországban
A közelmúltban 3 milliárd eurós állami tőkeinjekcióban részesült francia Crédit Agricole bank egyik leányvállalata összesen 51 millió eurónyi jutalmat tervez szétosztani vezetőinek, miközben 75 munkahely felszámolását tervezi Európában - adta hírül szerdán a Libération című francia napilap.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.