A világ legnagyobb acélgyártójának, az indiai Mittalnak a tulajdonában lévő romániai vállalat vezetősége úgy határozott, hogy április 1-től rotációs alapon tíz napig kényszerszabadságra küldi 12 ezer alkalmazottját. A munkaszünet idején a dolgozók fizetésüknek a 75 százalékát kapják meg.
A gyár dolgozóinak érdekeit védő szakszervezetek azonban nem értenek egyet ezzel a feltétellel. Ők azt akarják, hogy a munkások kapják meg fizetésüknek legalább a 90 százalékát a kényszerszabadság idejére is. Román hírügynökségi jelentések szerint azonban a gyár vezetősége csak 80-82 százalékba hajlandó beleegyezni.
A helyzetet csak bonyolítja, hogy a különböző szakaszervezetek egymással sem értenek egyet. A mintegy 6 ezer dolgozót képviselő Metarom nevű érdekvédelmi szervezet vezetői megelégednének a bérek 90 százalékával is, viszont a 3 ezer dolgozót képviselő Solidaritatea azt akarja, hogy a gyár a teljes fizetést folyósítsa a kényszerpihenő idején.
Kedden egyelőre csak a Solidaritatea szakszervezet tagjai tüntettek, a további közös fellépésről az érdekvédelmi szervezetek egymás között is folytatják a tárgyalásokat. Romániában az acélgyárakat érzékenyen érintette a gazdasági válság, ami jelentős visszaesést okozott az építőiparban.
Kényszerszabadságra küldenék őket, tiltakoznak
Kényszerszabadságra küldésük ellen tiltakoztak kedden a romániai galaci (Galati) Arcelor Mittal acélkombinát alkalmazottai, akik elégedetlenek a vezetőség által kilátásba helyezett bérfeltételekkel.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.