Ivo Sanader a távirati irodának adott interjújában elmondta, most folynak a tárgyalások a szakszervezetekkel, hat százalékkal csökkentenék a fizetéseket az állami szektorban, a közalkalmazottaknál. Ez 240 ezer embert érint a mintegy 4,5 millió lakosú országban.
Január elsején a horvát kormány hat százalékkal emelte a közalkalmazottak, így például az orvosok, tanárok, rendőrök fizetését, ezt most a decemberi szintre csökkentenék vissza.
Minden miniszter megkurtította a tárcája költségvetését is, amivel a kormány összesen három milliárd kunával (mintegy 120 milliárd forinttal) mérsékelte a kiadásokat. Az állami alkalmazottak fizetésének csökkentésével együtt összesen öt milliárd kuna (mintegy 200 milliárd forint) kiadáscsökkentést sikerült elérni - részletezte a horvát kormányfő.
A közalkalmazottak bércsökkentéséről tárgyalnak Horvátországban
A gazdasági válság miatt a horvát közalkalmazottak fizetésének hat százalékos csökkentéséről tárgyal a horvát kormány a szakszervezetekkel - közölte a horvát miniszterelnök.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.