A verseny honlapján megjelent igen szűkszavú közlemény hátterét kutatva a Komszomolszkaja Pravda című orosz lap pénteken feltárta: Julja Jalovicináról meztelen képek jelentek meg az interneten. A 29 éves petrozavodszki hölgy mintha a felkínált állásra született volna: végzettségét tekintve tengerbiológus, négy nyelven beszél, és még szép is. Március elejére az illetékes bizottság kiválasztotta az 50 legalkalmasabbnak látszó jelöltet a mintegy 35 ezer jelentkező közül, s közülük a honlapon szavazóknak kell kiválasztani, ki utazhat fél évre a Nagy-korallzátonynál lévő Hamilton szigetére, hogy mintegy 23 millió forintnyi honoráriumért, egy csodás villában lakva, havi 12 órás munkaidőben videózzon és vezessen internetes blogot.
Az orosz lapok is részt vállaltak Queensland állam turisztikai reklámkampányában, felszólítva olvasóikat, hogy szavazzanak a jelöltre, s Julija hamar a második helyre került egy tajvani lány mögött. Ám néhány napja az egyik helyi honlap jelentette, hogy Julja egykor sajtófotós, ma vállalkozó férje pornográfia terjesztésének (fizetős szex-csevegőoldal szervezésének) vádjával bíróság előtt áll. Ezt a jelölt készséggel elismerte, hozzátéve, hogy férje ellen nincs semmiféle bizonyíték, mivel nem szexcsettel, hanem egy új internetszolgáltató szervezésével foglalkozott. Arról pedig, hogy a róla készült pikáns felvételek hogyan kerültek a hálóra, azt mondta: 2007-ben lefoglalták számítógépét, amelyen többek között személyes fotóarchívuma is volt, s fogalma sincs, ez hogyan kerülhetett illetéktelen kezekbe. Mindenesetre zsarolni próbálták, hogy vegye meg a felvételeket, vagy közzéteszik azokat. A lap úgy vélekedett: sajnálatos, hogy az ifjúkori hibák - ha voltak - hosszú digitális nyomot hagynak.
Elesett a világ legjobb munkájától, meztelen képei miatt
Kihúzták az orosz jelöltet a "világ legjobb munkájáért", egy ausztráliai trópusi sziget népszerűsítéséért versenyző jelöltek immár mindössze 50 nevet tartalmazó, szűkített listájáról, amelyen az illető hölgy a második helyen állt.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.