A neve elhallgatását kérő szóvivő elmondta, hogy az összetűzés még előző nap történt. A rendőrök kiszorították a diákokat a helyi egyetem egyik irodájából, amelyet tavaly november óta megszállva tartottak. Ezt követően a hallgatók a városközpontban két helyütt összecsaptak a rendőrökkel: kövekkel, székekkel és üvegpalackokkal dobálták meg a rendfenntartókat, akik gumibotokkal igyekeztek megfékezni a feldühödött tömeget. A sebesültek több mint fele rendőr. Több fotóriporter szintén megsérült.
Spanyol egyetemi hallgatók hónapok óta országszerte tüntetnek a bolognai folyamatnak nevezett európai felsőoktatási reform keretében tervezett intézkedések ellen. A reform célja a külföldi tanulás megkönnyítése, az egyetemi diplomák egyforma elismertetése a programban részt vevő országokban. A javasolt változásokat számos országban bírálatok nélkül elfogadták, a spanyol diákok egy része azonban úgy véli, hogy a reform inkább a gazdagabb hallgatóknak kedvez, akik meg tudják fizetni a posztgraduális szakképzést.
Sebesültek a felsőoktatási reformok ellen tüntetők között Barcelonában
Nyolcvanan megsebesültek a tervezett felsőoktatási reformok ellen tüntető egyetemi hallgatók és rendőrök összetűzésében a spanyolországi Barcelonában, a hatóságok hét embert előállítottak - közölte csütörtökön a spanyol rendőrség szóvivője.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.