A döntés lehetőséget biztosít arra, hogy folytatódjon a már több éve jól bevált közmunkaprogram - áll az ülésről kiadott közleményben. A magyar állam, mint erdőtulajdonos, az erdőtörvény alapján gondoskodik az erdők szakszerű kezeléséről, közcélú és közjóléti szolgáltatásainak biztosításáról. Ugyanakkor a rendelkezésre álló források a munkák teljes körű elvégzésére nem elegendőek, a feladatok elvégzését az erdőművelési célú közmunkaprogram segíti.
A program megvalósításával több tízezer hektár erdőterület ápolását végezhetik közmunkások, a nyesés és az elegyarány-szabályozó tisztítás mellett az erdei sétautak, turistaútvonalak rendbetételét, az elöregedett közjóléti eszközök, padok, esőbeállók javítását, illetve újak kihelyezését. A program céljának megfelelően tartós munkanélkülieket, és rendszeres szociális segélyben részesülőket foglalkoztathatnak az erdőkezelők.
Egymilliárd forint erdészeti közmunkaprogramokra
Egymilliárd forinttal támogatja az erdőművelési célú közmunkaprogramban résztvevő erdészeti társaságokat az idén a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) - egyebek között erről határozott a testület szerdai ülésén.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.