A Merces eredményei szerint a magyarországi nők férfiakhoz viszonyított helyzete kedvezőbb, mint a szlovákoké vagy a cseheké, mivel északi szomszédunknál 19, Csehországban pedig 22 százalék a nők hátránya a munkaerő-piaci átlagjövedelmeket tekintve.
A felmérés 106 ezer magyar résztvevő adatainak elemzésével, továbbá 35 500 önéletrajzban közölt elvárt havi bérek egybevetése alapján készült. Az adatokból kiderül, hogy legnagyobb bérkülönbség a bankszektorban mutatkozik; egy fiók férfi vezetője 51 százalékkal magasabb fizetést is kaphat, mint egy nő.
Ugyanakkor a rendőrségen belül ez a különbség alig 1 százalék, egy iskolaigazgató nő pedig 1 százalékkal többet keres átlagosan, mint férfi kollégája. A PR- és a reklámszakmában szintén kiegyenlítettek a bérek, hiszen a két nem fizetése között mindössze 5 százaléknyi különbség tapasztalható a férfiak javára, recepciósként viszont egy nő akár 10 százalékkal is többet kereshet. A kereskedelemben, a könyvelés, könyvvizsgálás területén viszont jelentős az eltérés, mert a férfiak átlagjövedelme mintegy 25 százalékkal több, mint kolléganőiké. Jelentős a nők hátránya a vendéglátásban is, szakácsként például a férfiak átlagosan 40 százalékkal magasabb bérért dolgoznak.
A felmérés kitért a végzettség szerinti fizetéskülönbségekre is, e szerint az alapfokú végzettséggel ellátható munkakörökben dolgozó férfi munkavállalók bére átlagosan 34 százalékkal több, mint a női alkalmazottaké. Ennél is jelentősebb, sőt a legnagyobb a különbség a középfokú végzettségű, érettségivel nem rendelkezők között: 40 százalékkal magasabb a férfiak jövedelme ebben a kategóriában - átlagosan bruttó 152 ezer forint, míg a nőké 109 ezer forint.
A diplomás álláskeresőket összehasonlítva ez a különbség főiskolai végzettség esetében 21, egyetemi diplomával rendelkezőknél 16, míg a posztgraduális végzettségűeknél 15 százalék a férfiak javára.
A pályán eltöltött szakmai évek számát tekintve - idővel -, egyre csökken a különbség: átlagosan 16 százalékkal keresnek többet pályájuk első három évében a férfi munkavállalók, míg az ugyanabban a pozícióban 10 évnél több tapasztalattal rendelkezők között ez az eltérés átlagosan 11 százalékra csökken.
Földrajzi adatokat tekintve a Budapesten dolgozó nők közelítik meg leginkább a férfiakat, az átlagbérek közötti különbség itt ugyanis csak 14 százalék. A legnagyobb eltérés Komárom-Esztergom megyében figyelhető meg, itt 30 százalékkal több a férfi munkavállalók átlagjövedelme, mint a nőké.
Bérkülönbségek Magyarországon, Szlovákiában és Csehországban
Magyarországon a nők átlagosan 13 százalékkal kevesebbet keresnek, mint a férfiak; Szlovákiát, Csehországot és Magyarországot összehasonlítva mégis nálunk a legkisebb a nemek közti bérkülönbség - közölte csütörtökön a Merces bérinformációs portál.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.