"A térségek nem földrajzi értelemben vannak lehatárolva, ott lesznek a válságkezelő alap forrásai felhasználva, ahol rövid időn belül tömeges elbocsátás jelentkezik" - mondta Tukacs István.
A kormánybiztos javaslatára a kormány dönt arról, hogy mely térséget nyilvánítják válságtérségnek, ezt követően pedig a helyi szereplők, az önkormányzatok, a munkaügyi központok, a gazdasági kamarák dolgoznak ki javaslatot arra, hogy miként történjen a reorganizáció. A válságkezelő alapot a Regionális Operatív Programok (ROP) uniós forrásaiból erre a célra elkülönített pénzösszegből töltötték fel.
Az Országos Foglalkoztatási Alap mintegy 6 milliárd forintos forrása, amelyből eddig a munkahelyek megtartását támogatták, kimerülőben van - mondta Tukacs István. "Ezért további 10 milliárd forinttal indul egy, a munkaügyi központokon keresztül pályázható munkahely megtartó támogatás. Ezt egy uniós forrásokból finanszírozott 30 milliárd forintos program fogja követni, amely a csökkentett munkaidőt, és a csökkentett munkaidő melletti oktatást fogja preferálni" - hangoztatta.
A munkaügyi központos támogatás már pályázható a regionális munkaügyi központoknál, a csökkentett munkaidős, oktatásos lehetőségről pedig már megszületett a kormánydöntés, a hozzáférés módjáról várhatóan két héten belül tájékozódhatnak a vállalkozások.
Húszmilliárd forintos térségi válságkezelő alap
Húszmilliárd forintos térségi válságkezelő alapot hozott létre a kormány, az alap a munkanélküliségtől különösen veszélyeztetett térségekben a válságkezelést szolgálja - közölte Tukacs István, a gazdasági válságövezetek kezeléséért felelős kormánybiztos csütörtökön Szombathelyen.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.