A CIB közleménye szerint a létszámból a CIB Lízing csoport vonatkozásában mintegy 60 főt érint a létszámleépítés. A bank budapesti telephelyei esetében a vezetőség kinyilvánította szándékát a csoportos létszámleépítés végrehajtására.
A vezetőség annak érdekében, hogy megkönnyítse az érintett munkatársak helyzetét, már előkészítette az úgynevezett gondoskodó elbocsátás elemeit - olvasható a közleményben.
Az elmúlt időszak kedvezőtlen gazdasági folyamatai minden piaci szereplő, így a CIB csoport számára is új helyzetet teremtettek. Az erre való felkészülés részeként újra kellett gondolni a költségek szerkezetét és a jövőbeni szervezet méretét. Ennek keretében - a bankcsoport hosszú távú, fenntartható fejlődésének megalapozása érdekében - a költségek fokozottabb racionalizálását célzó döntéseket is meg kellett hozni, amelyek a létszám mérséklődését is maguk után vonják - áll a bank közleményében.
A CIB Csoport adózott eredménye 2008-ban 28,162 milliárd forint volt, a közgyűlés határozata szerint a társaság osztalékot nem fizet, az adózott eredményt az eredménytartalék növekedéseként számolják el.
A CIB Bank és leányvállalatainak a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) alapján összeállított konszolidált mérlege a 2008. üzleti évben 3.038,8 milliárd forint mérlegfőösszeget mutat. Az adózás utáni eredmény 28,162 milliárd forint. (2007-ben a CIB Bank és a vele egyesülő Inter-Európa Bank összesen 29,8 milliárd forint adózott eredményt ért el.)
Háromszáz fős létszámleépítést hajt végre a CIB csoport
A kedvezőtlen gazdasági folyamatok miatt a CIB csoport 300 fős létszámcsökkentést hajt végre, ami a teljes csoportszintű létszám 8 százaléka - közölte a pénzintézet csütörtökön.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.