A munkahelyek elvesztése hajléktalansággal fenyegeti az alkalmi munkásokat - számuk jelenleg 1,5 millió körül van -, mert többségük a munkájukat szervező ügynökségek munkásszálásain él, és ha nincs pénz, onnan is kiteszik őket.
A korábbi, azelőtt sem túl lendületes japán gazdasági fellendülést az alkalmi munka terjedése is támogatta, de a vállalatok nem hálásak. „Az alkalmi munkásokat tárgynak tekintik. Egy vállalatvezető csak int egyet az ügynökségnek, és már el is küldték a dolgozókat” - mondta a veszélyeztetett helyzetű fiatal dolgozók tokiói szakszervezeti képviseletének vezetője.
Az alkalmi munkások ugyanis nem a foglalkoztatónál vannak alkalmazásban, nem az fizeti őket, hanem az elhelyező ügynökség. Ezért munkajogi helyzetük bizonytalan, csakúgy, mint a fizetésük. Ha lejár egy szerződés, az ügynökség másik munkát szokott hozni. De most válság van, és ebben a helyzetben védtelenek vagyunk - mondta a szakszervezeti vezető.
Régebben a teljes foglalkoztatásra törekvő japán gazdaságpolitika miatt tilos volt az alkalmi munka e formája, de a japán nagyvállalatok 2004-re kikövetelték a munkapiac liberalizálását. A vállalatok nem a munkásokkal szerződnek, így nincsenek munkajogi korlátok vagy kötelezettségek az alkalmi dolgozókkal szemben.
A helyzetet súlyosbítja, hogy az alkalmi munkások a fizetésüknek közel felét általában kénytelenek rendszeresen visszaadni ügynökségüknek, ugyanis az ügynökség szállásán laknak, annak a bútorát bérlik. Ez és a többi, ügynökségnek járó díj a dolgozó részéről havi átlagban 150 ezer jen (360 ezer forint), és ez lehetetlenné teszi, hogy az alkalmi munkások bármiféle önálló egzisztenciát alakítsanak ki.
A volt alkalmi munkások közül már ezrek és ezrek róják az utcákat hajléktalanul. A japán szakszervezet arra figyelmezteti a kormányt, hogy éppen a mostani válságban időszerű rákényszeríteni a vállalatokat, hogy azonos bért fizessenek az alkalmi munkások után, illetve korlátozni az alkalmi munka lehetőségét, rendes munkaszerződést írva elő a lehető legtöbb iparágban minden dolgozó számára.
160 ezer munkásból lehet hajléktalan Japánban
Japánban március végéig 160 ezer alkalmi munkás veszítheti el állását - közölte a japán munkaügyi minisztérium. Év végéig 400 ezerre is nőhet a számuk - tették hozzá az alkalmi munkásokat szervező ügynökségek szövetségében Tokióban.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.