A Falco Zrt. tulajdonosa, a nemzetközi Kronospan cégcsoport ausztriai központja pénteken közleményben jelentette be, hogy miután következetesen a piaci igényekhez szabja árukínálatát, ennek megfelelően valamennyi telephelyén költségtakarékossági lépéseket tesz.
"A magyarországi Falco üzemben, Szombathelyen a faforgácslap gyártását átmenetileg leállítják, csakúgy, mint a Szlovákia keleti felén található presovi üzemben. A Romániában, Sebesen működő gyár is ideiglenesen kapacitást von ki a piacról azáltal, hogy forgácslap és MDF-lap gyártósorait váltakozva működteti" - írták a közleményben.
Szombathelyen és Presovban, a piaci helyzet miatt a cégek kénytelenek összesen 250 dolgozótól megválni. A kitűzött költségtakarékossági programokat valamennyi telephelyen következetesen végrehajtják. A jelenlegi piaci helyzetből való kilábalás érdekében a cégcsoport az értékesítés területén is jelentős törekvéseket tesz. Ezt egyfelől a termékkör bővítésével, szolgáltatások optimalizálásával, másfelől újonnan fejlesztett termékek piaci bevezetésével kívánja megvalósítani.
A megkezdett beruházások Lengyelországban, Szerbiában és Romániában a tervek szerint folytatódnak - áll a cégcsoport közleményében.
A Falco Zrt. vezérigazgatója Vecsey Dénes február elején már jelezte, hogy a szombathelyi gyár felére kénytelen csökkenteni termelését, és ehhez kívánja igazítani dolgozói létszámát is. Hangsúlyozta: a Kronospan cég ragaszkodik a szombathelyi gyárhoz. A cégcsoport számára a gyár stratégiai okok miatt fontos, a regionális piac biztosítása érdekében.
Az MTI értesülése szerint a tervezett létszámcsökkentés eredetileg 180 embert érintett volna a szombathelyi gyárban. Az érintett dolgozók néhány napja tudták meg, hogy személy szerint kiket bocsátanak el. A felmondóleveleket az érintett dolgozók egy hónap múlva kapják kézhez. A részletekről még folynak a tárgyalások a munkaügyi szervezettel, a felmondási időre járó bért és a törvényesen járó végkielégítéseket azonban mindenkinek kifizetik.
A Falco Zrt.-nél foglalkoztatottak száma a munkaügyi központnál is bejelentett csoportos létszámleépítés után 200 alá csökken. 2007-ben még 470 embert foglalkoztattak a társaságnál.
Több mint 120 embert bocsát el a Falco Zrt. Szombathelyen
Több mint 120 embert elbocsát a forgácslapgyártással foglalkozó szombathelyi székhelyű Falco Zrt. - értesült az MTI.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.