A tárca által kiadott - a munka- és nyugdíjügyi minisztériummal együtt összeállított - friss negyedéves statisztikai elemzés szerint a tavaly decemberrel zárult három hónapban a 2004-ben uniós taggá vált nyolc kelet-európai országból - Magyarországról, Lengyelországból, Csehországból, Szlovákiából, Szlovéniából és a balti államokból - 29 ezer új munkavállaló jegyeztette be nagy-britanniai állását. Az egy évvel korábbi azonos időszakban 53 ezren érkeztek a térségből a brit munkapiacra.
A brit belügyminisztériumi jelentés szerint a csökkenést jórészt a lengyel munkavállalók számának zuhanása okozta: Lengyelországból 2007 utolsó negyedében még 36 ezren érkeztek, a tavalyi évet záró három hónapban azonban már csak 16 ezren.
Phil Woolas brit határrendészeti és bevándorlási államtitkár a kimutatáshoz fűzött kommentárjában "drámai mértékűnek" nevezte az újonnan érkező kelet-európai munkavállalók számának visszaesését, és külön kiemelte, hogy a korábban érkezők közül is sokan már hazamentek. Ez utóbbi véleményt független londoni elemzések is alátámasztják.
A Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő intézet gazdaságelemző és előrejelző szolgálatának minap kiadott elemzése szerint a 2004-es EU-bővítés óta a brit munkapiacon bejegyzett egymillió keleti munkavállaló fele már visszatelepült hazájába.
A Moody's előrejelzése szerint a recesszió az idén megfordítja a keleti EU-munkavállalók eddig Nyugat-Európa felé tartó áramlási irányát, ami könnyebbséget hozhat a nyugati EU-országok munkapiacain, feszültségeket teremthet ugyanakkor a szintén visszaeséstől szenvedő kelet-európai gazdaságokban.
A nyugat-európai EU-gazdaságok közül épp Nagy-Britanniát - és a szintén több tízezer kelet-európai munkavállalót fogadó Írországot - sújtja várhatóan a legmélyebb recesszió. Egyes prognózisok 4 százalékhoz közeli idei GDP-mínuszt sem zárnak ki Nagy-Britanniában, a Standard & Poor's nemzetközi hitelminősítő pedig minap kiadott londoni elemzésében azt írta, hogy az általa vizsgált húsz fejlett gazdaság közül Írország kilátásai a legkomorabbak. A cég az ír gazdaságra az idén, alapesetben 5,0 százalékos, a rosszabb forgatókönyv megvalósulása esetén 6,0 százalékos GDP-zuhanást jósol.
Nagy-Britannia volt a legnagyobb EU-gazdaság, amely a 2004-es bővítés után azonnal megnyitotta munkapiacát az új kelet-európai uniós tagállamok előtt, és csak azt a feltételt szabta, hogy a keleti EU-polgároknak be kell jegyeztetniük munkavállalásukat a brit belügyminisztériumnál. Ez csaknem automatikus munkavállalási engedélyt jelent: a folyamodványok átlagosan 96 százalékát a tárca jóváhagyja.
A brit kormány annak idején alaposan elszámolta magát: a korabeli hivatalos prognózis évente 5-13 ezer kelet-európai uniós munkavállaló érkezését valószínűsítette.
A kedden közzétett friss statisztikai összesítés szerint azonban még a tavalyi, már erőteljes csökkenést mutató évben is 165 ezer keleti munkavállaló kérte állása bejegyzését a brit belügyminisztériumtól. Az újonnan érkezők száma 2007 egészében 218 ezer, 2006-ban 235 ezer volt; ez utóbbi adat az eddigi éves csúcs.
A kimutatás szerint jóllehet a térség egészéből érkezők száma összességében csökken, a magyar munkavállalóké emelkedik: a magyarok által beadott és a belügy által jóváhagyott állásbejegyzési kérelmek száma 2008 egészében 10 705 volt, egy évvel korábban még csak 8880, 2006-ban 7060, 2005-ben - a bővítés utáni első teljes évben - pedig 6355.
Mélyponton a Nagy-Britanniában munkát kereső keletiek száma
Az EU-bővítés óta nem tapasztalt mélypontra süllyedt a tavalyi utolsó negyedévben a kelet-európai munkavállalók száma, akik Nagy-Britanniában próbáltak szerencsét - közölte kedden a brit belügyminisztérium.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.