A régióban a múlt év hasonló időszakához viszonyítva 27 százalékkal több álláskeresőt regisztráltak, s a munkájukat elvesztettek száma 2008. december végétől január végéig több mint 5200-zal emelkedett.
A múlt év végén meghozott csoportos leépítésre vonatkozó döntések következményeként pedig várhatóan 6200-an vesztik még el a munkahelyüket, az ő jelentkezésükre február végén, március elején számítanak a munkaügyi központokban.
A főigazgató szerint a térség ezzel várhatóan túljut a nagy leépítések első, meghatározó hullámán, de a munkahelyek megszüntetésének folyamata még korántsem ér a véget, hiszen változatlanul érkeznek a leépítési szándékot jelző bejelentések.
Zimmermann József szerint nem meglepő, hogy a recesszió első nagy hulláma éppen a Közép-dunántúli régiót érte el nagy mértékben, hiszen a térségben magas a Nyugat-Európával és a világpiaccal üzleti kapcsolatban álló vállalkozások koncentrációja. A legtöbb - az összes leépített munkahely 85 százaléka - az autóipari és híradástechnikai beszállító cégeknél, valamint az építőipari vállalkozásoknál szűnt meg. A legnagyobb mértékű elbocsátás pedig Komárom-Esztergom megyében, a legkevesebb Veszprém megyében volt eddig.
Míg korábban elsősorban a kölcsönzött munkaerőnek és a szakképzetlen, illetve ingázó munkavállalóknak mondtak fel a cégek, az utóbbi hetekben egyre több szakember, technikus, mérnök is felkerült az elbocsátottak listájára.
A válság okozta gondot súlyosbítja, hogy olyan "bizalmatlansági hangulat" alakult ki, amelynek súlyosabb hatása van a reálfolyamatoknál is, ezért azok a cégek sem vállalkoznak most létszámbővítésre, amelyek korábban még azt tervezték.
A kialakult helyzetben a munkahelyek megőrzésére és teremtésére irányuló országos programokba bekapcsolódással, továbbá tájékoztató fórumokkal, képzésekkel igyekeznek segíteni az állás nélkül maradtakon.
Hol a legmagasabb az elbocsátások aránya?
Országosan a Közép-dunántúli régióban a legmagasabb az elbocsátások aránya, a Fejér-Komárom-Esztergom-Veszprém megyét magába foglaló térségben történt a leépítések több mint fele - jelentette be Zimmermann József, a regionális munkaügyi központ főigazgatója.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.