Románia torinói főkonzulja, Iulia Buje elmondta, hogy 1998 és 2000 között maga Maroni kérte a milanói román konzulátus segítségét: rendezzék a jogi helyzetét annak a három általa foglalkoztatott román bevándorlónak, akiknek a tartózkodási vízuma lejárt. A lap szerint a három dolgozó között két román munkás volt és egy bejárónő, akik Maroni családi házánál dolgoztak. Buje - aki akkoriban a milanói román konzulátuson dolgozott - elmondta, hogy ő maga is beszélt kétszer személyesen Maronival.
A főkonzul szerint az olasz vezetők - közöttük Maroni is, aki a Cotidianul szerint 1994-95-ben belügyminiszter volt - tudtak az illegális román bevándorlókról, de nem léptek fel ellenük, mert nagyon sok olasz számára kedvezőbb volt a vendégmunkások alkalmazása, ugyanis utánuk nem kellett adót és illetéket fizetniük.
Buje szerint akkoriban számos lejárt vízummal rendelkező román bevándorló szándékosan elveszettnek jelentette útlevelét, hogy a hatóságok ne toloncolhassák ki őket Olaszországból. Ezt követően konzuli nyilatkozatokat szereztek be, s ezekkel igazolták magukat.
A román főkonzul szerint az olasz hatóságok csak 2007-ben fedezték fel a "román bűnözőket", addig mindent elkövettek, hogy megkönnyítsék a románok beutazását Olaszországba, mert az olasz munkavállalók már nem találtak hazai munkaerőt bizonyos állások betöltésére.
Olaszországban a napokban újfent központi téma lett a közbiztonság, miután külföldi bevándorlók - közöttük románok is - erőszakos bűncselekményeket követtek el. Az olasz hatóságok szigorító intézkedéseket terveznek az illegális bevándorlók és a bűncselekményeket elkövetők ellen. A román sajtó arra hívta fel a figyelmet, hogy az olasz média és a politikusok "rasszista és idegengyűlölő hadjáratot" indítottak a románok ellen.
Illegális román bevándorlókat foglalkoztatott az olasz belügyminiszter
A bevándorlók elleni szigorú hatósági fellépést szorgalmazó Roberto Maroni olasz belügyminiszter is foglalkoztatott korábban román illegális vendégmunkásokat - adta hírül pénteken a Cotidianul című napilap.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.