"A válság hatásait nem elbocsátásokkal szeretnénk ellensúlyozni, a négy napos munkahetet előreláthatólag három hónapig tartjuk fent" - tette hozzá Török László.
A társaságnál október közepétől már nem vettek fel új alkalmazottat és nem hosszabbították meg a lejárt szerződéseket sem, így ezért és a természetes elvándorlás miatt a mintegy kétezres létszám mára már 1900 fő alá csökkent.
Török László bízik abban, ha a válság nem mélyül tovább, 3-6 hónap alatt visszaállhatnak a mostani létszámnak megfelelő kapacitásra, és ehhez még segíthet az új gyártmányok tavaszra tervezett beindítása is.
A Grundfos 2000-ben építette fel első gyárát Tatabányán, ahol villanymotorokat gyártanak, 2001-ben ugyancsak Tatabányán megépült a szivattyúgyár és 2007-ben a székesfehérvári üzem, ahol szintén szivattyúkat állítanak elő.
A Grundfos Magyarország Gyártó Kft. létszáma 2008-ra közel kétezerre nőtt, több mint 600 ezer villanymotort és több mint 500 ezer szivattyút gyártott, ezzel csaknem 70 milliárd forint árbevételt ért el.
A dán Grundfos vállalatcsoport ma 45 országban 82 vállalattal van jelen, a teljes létszám elérte a 18 ezer főt.
Négynapos munkahét a Grundfosnál Tatabányán és Székesfehérváron
Négynapos munkahét bevezetését tervezik március 1-től a szivattyúkat és villanymotorokat gyártó Grundfos Kft. két tatabányai és egy székesfehérvári gyárában, mivel 20 százalékkal csökkentek a megrendelések - mondta a dán tulajdonban lévő vállalat ügyvezetője.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.