A fővárosi közgyűlés március 26-án dönt arról, hogy megtörténjen-e a HÉV kiválása a BKV-ból, a cég szakemberei addig nem is készítenek gazdasági elemzést a lépés pénzügyi hatásairól. Mint azt a kedden ismertetett anyagban rögzítették, ilyen tanulmányt csak a második - a kiválás technikai részleteiről szóló - elvi döntésre terveznek készíteni, amikor már eldőlt, a HÉV-et valóban kiszervezik-e - mondta Gulyás Attila.
A dokumentumban megemlítik, hogy mekkora bevétellel járna a HÉV kiválása, de a művelethez tartozó egyszeri költségekről nincsen szó. A szakszervezetek szerint ez egy gyenge anyag, azt sem a közgyűlés, sem az igazgatótanács nem fogadhatja el - tette hozzá Gulyás Attila.
A BKV az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: a HÉV Zrt. létrehozása folyamatosan, a meghatározott ütemterv szerint halad. A társaság létrehozásával kapcsolatban munkabizottság alakult, amelyben intenzív tárgyalások folynak a BKV Zrt., a kormányzati szervek, az illetékes minisztériumok és a tulajdonos között.
A közlekedési társaság hozzátette, hogy a BKV pénzügyi helyzete rendezésének első lépése és egyben egyik legfontosabb eleme a HÉV jövőjét biztosító társaság kiválása, amelynek köszönhetően a BKV és a HÉV finanszírozása a jövőben "kiszámíthatóbb, stabilabb és átláthatóbb lesz".
Mint írták, az üzletág felértékelését a MÁV és a BKV egymástól függetlenül végzi, ezek eredményétől függ, hogy az állam részesedése mekkora tulajdonhányadot jelent majd. A cég kitért arra, hogy létezik olyan szcenárió, amely szerint mind a BKV, mind a HÉV Zrt. finanszírozása biztosítható, ennek alapos kidolgozása azonban időt igényel.
Gulyás Attila korábban az MTI-nek elmondta, hogy ha március 10-ig nem kapnak a cég vezetésétől megnyugtató válaszokat a BKV, illetve a HÉV jövőbeni finanszírozására, akkor sztrájkkal szereznek nyomatékot követelésüknek.
Kérdőjelek a HÉV kiválása körül
Nem végez pénzügyi számításokat a HÉV kiszervezésével kapcsolatban a BKV addig, amíg arról az első, elvi döntés megszületik - közölte Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke kedden.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.