Csizmár Gábor, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára a tárgyalásokat követően az MTI-nek elmondta, hogy a kormány továbbra is az ajánlja, hogy a jövőre e célra elkülönített 112 milliárd forintos összegből kompenzálják a közszféra dolgozóit a 13. havi bér elmaradása miatt. A parlament hétfőn szavazza meg a 2009-es költségvetést, a keretek adottak - tette hozzá.
A hétfői megbeszélésről az államtitkár azt mondta, megpróbálták összegezni az eddigi tárgyalások eredményeit, hogy arról tárgyalásközi jelentést, összefoglalót készítsenek. Ez az emlékeztető akár azt is eredményezheti, hogy béke lesz a közszférában, de ennek az esélye azon múlik, a szakszervezeti oldal a "sajátjaitól" kap-e felhatalmazást az eddigi tárgyalási pozícióból való elmozdulásra - szögezte le Csizmár Gábor.
A két oldal többféle verziót számul közösen, például azt, mekkora lehet az illetményhatár, ha a kompenzációs rendszer nem január 1-től indul. A kormány és a közszféra bértárgyalásának következő fordulója csütörtökön délután lesz.
A kormányoldal az eddigi tárgyalásokon azt ajánlotta a közszférának, hogy a 13. havi bér jövő évi elmaradását úgy kompenzálná, hogy bruttó 140 ezer forintos fizetéshatárig mindenki száz százalékos kompenzálásban részesülne, ami 11500 forint havonta.
Az Egységes Közszolgálati Sztrájkbizottság 2009. január 12-től határozatlan idejű általános közszolgálati sztrájkot hirdetett, ezt múlt csütörtökön jelentették be.
Bértárgyalás: nincs egyezség a kormány és a közszféra között
Nem hozott előrelépést a kormány és a közszféra szakszervezetei közötti hétfői fővárosi bértárgyalás.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.