A fideszes városvezető szerdai városházi sajtótájékoztatóján közölte: meglepetésként érte a kormányszóvivő előző napi bejelentése, hogy megérkezett az amerikai kormánynak a taszári bázis használatára vonatkozó hivatalos felkérése. „Annál inkább meglepett ez a bejelentés, mert Juhász Ferenc honvédelmi miniszter, amikor a napokban Kaposváron személyesen tájékoztatta a környező települések önkormányzati vezetőit, azt mondta, soron kívül és időben fogja értesíteni az érintetteket arról, ha megérkezik a hivatalos felkérés” - fogalmazott Szita Károly. Kaposvár polgármestere reményét fejezte ki: ha már nem is soron kívül, de időben megkapják a szükséges tájékoztatást. „Ettől a pillanattól kezdve már csak egy lehet megnyugtató, éspedig az, hogy egy esetleges pozitív válasz esetén biztosítják a civil kontrollt a kaposváriak és a környéken élők számára” - szögezte le Szita Károly.
A tegnap érkezett hivatalos amerikai kérésben - egy esetleges iraki akció esetén - tolmácsolásra és más kisegítő feladatokra alkalmas személyek taszári bázison történő kiképzéséhez kértek hozzájárulást. Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter kérését Nancy Goodman Brinker amerikai nagykövet adta át személyesen Juhász Ferenc honvédelmi miniszternek. Előzőleg a honvédelmi miniszter egy négypárti találkozón hangsúlyozta, hogy ebben az ügyben a kormány saját hatáskörben is dönthetne, ám a korábbi gyakorlatnak megfelelően ehhez is a parlament jóváhagyását fogja kérni. Az Egyesült Államok korábban Magyarországnak és 51 más államnak jelezte diplomáciai csatornákon keresztül, hogy a terrorizmus és tömegpusztító fegyverek terjedése elleni nemzetközi összefogás keretében támogatást kérne. (MTI)
Taszári bázis: Kaposvár polgármestere civil kontrollt követel
Szita Károly, Kaposvár polgármestere civil kontrollt követel a várhatóan a jövő év elejétől a taszári bázison, két turnusban, tolmácsolásra és egyéb segítő feladatokra kiképezendő mintegy kétezer iraki tevékenységével kapcsolatosan.
Olvastad már?
Orbán Anita: Magyarországnak jó a megítélése Washingtonban, és ez egyáltalán nem változott a kormányváltással, sőt
A gyár, amely megváltoztatta Magyarországot
Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk
A NER-nek meg kellett buknia ahhoz, hogy a betegek láthassák a kórházi fertőzések adatait, az orvosok pedig beszélhessenek azokról
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.