Trump bejelentette: Kim Dzsongun miatt mérsékli az amerikai részvételt a Dél-Koreával közös hadgyakorlaton
Az amerikai elnök állítása szerint nagyon jó kapcsolatban van az észak-koreai diktátorral.
Megrendült ázsiai szövetségeseinek bizalma Washington iránt, miután Donald Trump Dél-Koreát szekálja, Észak-Koreának pedig udvarol. Ez Kína malmára hajtja a vizet.
„Mindig nagy tisztelettel viselkedett velem, számos alkalommal találkoztunk, ami azt illeti, két fontos alkalommal, beszéltünk és időt töltöttünk együtt. Én megértem őt. Ő megért engem” – a maga keresetlen angolságával Donald Trump amerikai elnök nem az USA valamelyik szövetségesének vezetőjéről beszélt.
Hanem Kim Dzsong Un észak-koreai diktátorról, akinek országa az USA hírszerzői közösségének márciusi éves jelentése szerint elkötelezett a stratégiai fegyverprogramja mellett, beleértve a rakétákat és a nukleáris robbanófejeket, s ezzel fenyegetést jelent.
Az amerikai elnök állítása szerint nagyon jó kapcsolatban van az észak-koreai diktátorral.
Vagy ahogy áprilisban Robert Kadlec, a nukleáris elrettentés ügyével foglalkozó védelmi minisztériumi helyettes államtitkár fogalmazott a kongresszusi meghallgatásán:
Észak-Korea nukleáris erői egyre inkább képesek célba venni az USA területét,
a rakétaerői pedig csapást mérni Dél-Koreára és Japánra nukleáris vagy hagyományos robbanófejekkel.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.