Lázár János lemondott a képviselői mandátumáról
Azzal indokolta a döntést, hogy a párt megújításához akar hozzájárulni a távozásával.
A Fidesz elnöke elhallgattatja a belső elégedetlenséget, miközben sokan már várják a Fidesz szétszakadását. Nemzetközi lapszemlénkben a belpolitikai helyzet mellett szó esik az amerikai demokrácia helyzetéről, az iráni gazdaság megfojtásáról és arról, Putyin orosz elnök elveszítette-e a fejét.
Száz nappal a vereség után még mindig érezhető Orbán Viktor híveinek keserűsége, de a párt továbbra sem látja elérkezettnek az időt, hogy mérleget vonjon, vagy önkritikát gyakoroljon. Sokan azt várták, hogy nagy terveket jelent be Bálványoson, miután hozza a választási győzelmet, ehelyett a Fidesz kipenderült a hatalomból – írja a Figaro.
A Figaro tudósítója azon morfondírozik, vajon nem kelt volna át a hatalom a Rubiconon, és nem nyilvánította volna-e érvénytelennek az eredményt, ha április 12-én este nem özönlenek az emberek az utcákra? Ezt a félelem magyarázza, amit feltehetőleg csak alátámasztott a nemzetközi nyomás, hogy a bukott erő miért állt el az utolsó pillanatban attól a tervtől, hogy önkényuralmat vezetett volna be balarusz mintára.
Orbán elhallgattatja a belső elégedetlenséget, mert nincs itt a számadás ideje. Vagyis, hogy szembenézzen a kudarccal, ideértve, hogy a trumpisták hasztalan próbálták segíteni, illetve, hogy a fiatalok elpártoltak tőle. De azért akadnak, akik sürgetik az elszámoltatást, ilyen Navracsics Tibor is. Egyesek üdvözölnék a Fidesz szakadását, és ha olyan erő alakulna, amely mentes a korrupciótól – állapítja meg a Figaro.
Azzal indokolta a döntést, hogy a párt megújításához akar hozzájárulni a távozásával.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.