A foci-vb kabalafiguráinak öltözve razziáztak a perui rendőrök
Egy drogkereskedőt fogtak el, akiről korábban megtudták: óriási futballrajongó.
A diktátornak nevezett egykori perui államfő lánya, Keiko Fujimori az apjához hasonló kemény fellépést ígér a bűnbandák ellen.
Peru első elnöknője lesz az 51 éves, jobboldali konzervatív Keiko Sofía Fujimori Higuchi, akit a hónap végén iktatnak be hivatalába. Az elnökválasztás június elejei második fordulóját mindössze egy hajszállal, a voksok 50,1 százalékával nyerte meg a baloldali Roberto Sánchezzel szemben.
Egy drogkereskedőt fogtak el, akiről korábban megtudták: óriási futballrajongó.
A Limában született Keiko – akinek a nagyszülei anyai és apai ágon is az 1930-as években Japánból érkezett bevándorlók voltak – katolikus általános és középiskolába járt, majd az USA-ban tanult, és üzleti diplomát szerzett. Kezdetben a gazdasági élet vonzotta, saját céget is alapított, ám hamar beszippantotta a politika.
Az elnöki palota nem lesz ismeretlen számára, éveket töltött ott, amikor apja, Alberto Fujimori volt az ország államfője 1990 és 2000 között. Már akkor annyira magáénak érezte a Pizarro-palotát, hogy
a műemlék épület több részét is rózsaszínre festette át,
ami nagy felháborodást keltett Limában.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.