Törvényt sérthet a Mohu, amikor díjat számít fel az építési hulladék leadásáért a lakosságtól

Az állítólagos visszaélések miatt a Mohu július 1-től nem biztosítja az építési-bontási hulladék bizonyos kvótáig ingyenes leadását a lakosság számára, ez azonban a kormányhivatal szerint megsérti a hulladéktörvény rendelkezéseit. Az új, fizetős rendszer a szakemberek szerint az illegális szemétlerakást növeli.

Július 1-jétől kilogrammonként 36 forintos díjat számol fel a hulladékkoncesszor Mohu Zrt. a lakosságnak a hulladékudvarokba szállított építési-bontási hulladék (a köznyelvben sitt) után – közölte június közepén a vállalat. A hulladékot csak személyesen lehet leadni, meghatalmazott útján nem.

A lakosság eddig lakcímkártya (és néhol személyazonosító igazolvány) felmutatásával tudta leadni a sittet a hulladékudvarokban egy bizonyos mennyiségig – ennek mértéke attól függött, hogy az adott alvállalkozó mekkora mennyiségre kötött szerződést a Mohuval, de jellemzően eddig évi 0,5–1 tonnát lehetett térítésmentesen leadni, sok helyen napi limit mellett (például napi 150 kilogramm, de legfeljebb évi egy tonna).

A koncessziós rendszer már eleve visszalépés volt a 2023 előtti állapothoz képest: addig ugyanis a területi szolgáltatók hulladékudvaraiban ugyanúgy volt ingyenes kvóta, ám a lakosoknak lehetőségük volt az efölötti résztől is megszabadulni díj ellenében.

A Mohu úgy alakította át a rendszert, hogy a szolgáltató a limit fölötti részt egyáltalán nem vehette át, így ha valaki akár csak 1–2 kilogrammal is átlépte ezt a limitet, a többletet haza kellett vinnie, rosszabb esetben az első elhagyatott útszakaszon megszabadult tőle.

Máté Péter

Sorozatos visszaélések?

Ehhez képest lesz még rosszabb a helyzet július 1-től. A Mohu alvállalkozói a módosítás miatt attól tartanak, hogy egyrészt rajtuk csapódik le a lakosság haragja, hiszen a jelenlegi rendszer lehetőséget adott arra, hogy egy kisebb (például fürdőszobai) felújítás után megszabadulhassanak a keletkező sittől – nyilván egy teljes házfelújítás esetén ez nem járható út, és az emberek konténert rendelnek egy szakosodott cégtől.

A másik probléma az, hogy borítékolhatóan növekszik majd a közterületen illegálisan lerakott hulladék mennyisége, eltakarításának költsége pedig az ingatlantulajdonosokat, jellemzően az önkormányzatokat fogja terhelni.

Frissítés: a Mohu jelezte, hogy az „illegális hulladék elleni szigorú fellépés mindannyiunk érdeke. A Mohu nem hatóság, de mindenben segíti az illetékes szerveket és önkormányzatokat az illegális hulladék elleni fellépésben, és támogatja a szigorú fellépést”.

A vállalat két okot jelölt meg a döntés indokaként: egyrészt azt állítják, hogy „sorozatos visszaélések voltak tapasztalhatók gazdálkodó szervezetek részéről, amelyek veszélyeztették a szolgáltatás fenntarthatóságát, sőt, több esetben ellehetetlenítették azt”, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az építési vállalkozók több magánszemély lakcímkártyájával felszerelkezve hordták a sittet a hulladékudvarokra.

A Mohu nem hivatalos számításai szerint a hulladékudvarokban ingyenesen lerakott sitt több mint 90 százalékát vállalkozók vitték be, és ez ellen szeretnének célzottan fellépni.

Az is előfordult egy alvállalkozói forrásunk szerint, hogy az élelmesebb cégek több hulladékudvarba is jártak, mert a jogszabály szerint lakcímkártya ellenében az ország összes lerakójában le lehet adni a bontási hulladékot.

Abban tehát igaza van a Mohunak, hogy ez valóban nem szabályos eljárás, azonban fura módon ezért nem a cégeket, hanem végső soron a lakosságot büntetik. Forrásaink szerint már az elég lenne, hogy a hulladékot csak személyesen lehet leadni, meghatalmazott útján nem, ami jelentős gátat szabna az ügyeskedőknek.

Ráadásul forrásunk szerint a hiba a koncesszor „készülékében” van: továbbra sincsenek digitálisan összekötve az egyes hulladékudvarok és a Mohu rendszerei, pedig ennek révén világosan látszana, ha valaki már elérte az éves kvótáját, bárhova is vitte a hulladékát, és így trükközni se lehetne.

A lakosság nem sarcolható

Sőt nemcsak fura, hanem jogellenes is a Mohu eljárása, amit az illetékes kormányhivatal is megerősített, miután a Magyar Közszolgáltatók Egyesületének egyik tagvállalata állásfoglalást kért tőle – tudta meg a HVG.

A kormányhivatal tájékoztatásában feketén-fehéren leírta az egyes hulladékgazdálkodási létesítmények kialakításának és üzemeltetésének szabályairól szóló 2014-es kormányrendeletre hivatkozva, hogy

hulladékgyűjtő udvarban csak gazdálkodó szervezettől kérhető térítés az ebbe a körbe tartozó hulladékfajták leadása után.

A hulladéktörvény vonatkozó passzusaira hivatkozva pedig azt is kijelentették: „a koncessziós társaság természetes személy esetén csak a természetes személyazonosító adatokat, valamint a lakcímet kezelheti azon hulladékok (pl. építési-bontási hulladékok) esetében, amelyek a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenység körébe nem tartoznak”.

A kormányhivatal egyben arra is felhívta a figyelmet, hogy „hulladékgazdálkodási engedélyben, illetve a jogszabályokban foglalt előírások, kötelezettségek betartása minden esetben lényeges. Hulladékgyűjtő udvarban csak gazdálkodó szervezettől kérhető térítés”.

A Mohu jogértelmezése tehát tévesnek tűnik, és valójában a régóta ígérgetett egységes rendszert kellene bevezetnie a visszaélések visszaszorítása érdekében, nem pedig a lakosságot sarcolnia.

Kérdéseinkkel megkerestük a vállalatot is, a Mohu válaszában annyit közölt, hogy nem fogja megszüntetni a lakosság felé a szolgáltatást, szerinte az „építési-bontási hulladék átvételi díja kizárólag a logisztikai és ártalmatlanítási költségek fedezetére szolgál, a hulladékudvarok ráosztott üzemeltetési költségeit ez nem tartalmazza.”

A Mohu nem osztja a kormányhivatal jogértelmezését a lakossági díjak tekintetében:

„A hulladéktörvény meghatározza a Mohu lehetséges bevételeinek körét tételesen az egyes koncessziós feladatokkal összefüggésben. Ezen felül a hulladéktörvény feljogosítja a Mohut, hogy a (nem koncessziós feladatnak minősülő), de a koncessziós szerződés teljesítése érdekében a Mohu által ellátandó tevékenységek körében átveendő hulladék fejében határozzon meg díjat.”

Hozzátették: „A Mohu nem hatóság, ha egy ügyfél felmutatja a lakcímkártyáját, és azt állítja, hogy ez az ő személyes hulladéka, a Mohu köteles lakossági hulladékként átvenni a leadott anyagot”.

Információink szerint a Mohu is megkapta a kormányhivatal tájékoztatását, arra pedig elküldték a saját álláspontjukat is, jelenleg arra várnak, hogy a hivatal erre válaszoljon.

Közszolgáltatás vagy nem?

A másik indok az, hogy a sitt nem tartozik a koncessziós hulladékok közé, és a Mohu alvállalkozói által üzemeltetett hulladékudvarokon kívül több olyan hulladéklerakó is van, ahol eddig is átvették az építési-bontási hulladékot díj ellenében. Ám a Mol-leány díjszabása rendkívül magas: lapunk beszélt több olyan, nem koncessziós hulladéklerakóval, ahol ennek a díjnak mindössze a felét, 18-20 forintot számítanak fel egy kilogramm sitt leadásáért, mennyiségi megkötés nélkül.

A Mohu általános szerződési feltételeiben a természetes személyeknél képződő építési-bontási hulladék egészen 2024. szeptember 1-jéig a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási résztevékenység hatálya alá tartozott – ekkor azonban egy egyoldalú módosítással, gyakorlatilag fű alatt kivették ezt a hulladéktípust ebből a körből.

A Mohu a HVG-nek küldött válaszában annyit közölt: „építési-bontási hulladék nem koncessziós hulladék. A MOHU a hatályos jogszabályok szerint jár el”, azt azonban nem magyarázták el, hogyan lehet, hogy egy ideig szerepelt az ÁSZF-ben az építési hulladék, aztán meg nem.

A kormányhivatal állásfoglalása egyértelmű: akár a közszolgáltatási tevékenység része a sitt befogadása, akár nem, a lakosságtól ezért pénzt nem lehet kérni. Ezt azért kell kiemelni, mert a Mohu azzal az indokkal kérne térítést az építési hulladék kezelésére és elszállítására, hogy nem tartozik a koncesszió hatálya alá.

A valódi háttérindok ugyanakkor inkább az lehet, hogy a tavaly közel 50 milliárd forintos veszteséggel működő, az elmúlt három évben több mint 100 milliárdos tőkeinjekciót kapott Mohu rájött, hogy nagyon veszteséges a sittet ingyen átvenni. Mint egy alvállalkozó forrásunk fogalmazott:

nem is lenne ilyen helyzetben a Mohu, ha még az elején hallgatott volna a hulladékos cégekre, és nem emelte volna be az építési hulladékot a koncesszió hatálya alá.

Frissítés: a Mohu jelezte, hogy az építési hulladék soha nem tartozott a koncesszió hatálya alá, a leadást mindig extra szolgáltatásként nyújtotta a lakosság számára.

Nyitókép: Máté Péter / HVG


A hvg360 tartalma, így a fenti cikk is, olyan érték, ami nem jöhetett volna létre a te előfizetésed nélkül. Ha tetszett az írásunk, akkor oszd meg a minőségi újságírás élményét, és ajándékozz hvg360-előfizetést!

Hozzászólások
hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.