Minden, amit a migrációs paktumról tudni kell – és amit következetesen elferdít a Fidesz és a Tisza is

Iszonyatos tempóban terjednek az álhírek a június 12-én hatályba lépő migrációs paktumról, elsősorban a Fidesznek és holdudvarának köszönhetően. De a kormánynak is lenne dolga: nemcsak a tényszerűen kellene kommunikálnia, hanem arra is választ kellene adnia, hogyan kívánja kezelni a paktumot, mert a „nem fogadjuk el” kevés lesz.

  • Arató László (Eurologus)

Röviden és közérthetően, a részletekben egyelőre el nem veszve, az új migrációs paktum célja a külső határőrizet megerősítése, annak legális lehetősége, hogy a migránsok/menedékkérők a velük kapcsolatos eljárás időtartama alatt végig őrizetben lehetnek, valamint a belső mozgás megakadályozása. Mindez kiegészül két fontos tényezővel: intenzív diplomáciai kapcsolatokkal a kibocsátó és tranzitországokkal és az EU-ban jogellenesen tartózkodók kiutasításának felgyorsításával.

A fentiek érdekében az EU már olyan eszközöket alkalmaz és olyan megoldásokat öntött jogi köntösbe, amelyekről ugyanezek a politikai vezetők tíz éve még hallani sem akartak. Bár a 2015-ös, a szíriai polgárháborúval összefüggő migrációs válságot jellemző hullámhoz még csak hasonlókkal sem kellett szembenézni azóta, az európai politikai napirenden folyamatosan jelen volt a migrációs kérdés.

A szélsőjobboldali, populista pártok népszerűség-növekedésének egyik fontos tényezője az volt, hogy az EU, illetve a tagállamok képtelenek voltak egy koherens választ adni.

Tíz évnek kellett eltelnie, mire az Unió egy közös jogszabályt alkotott, felismerve, hogy a probléma is közös. Az új szabályozás azonban már tükrözte azt, hogy a centrista, konzervatív kormányok – amelyek többségben vannak az EU-ban – a tőlük jobbra álló pártok választóira is rámozdultak, teljes szigort hirdetve az illegális migrációval szemben. Ennek lett az eredménye a paktum és több más, kiegészítő jogszabály.

Hogyan működik az új típusú eljárás?

A paktum hatályba lépését követően a határra érkező, illetve ott feltartóztatott harmadik országbeli állampolgárokkal szemben egy egységes, több lépcsőből álló eljárás indul, amelynek célja, hogy a belépés feltételei és a védelemre való jogosultság rövid időn belül eldőljön.

A rendszer szerint először egy legfeljebb hétnapos szűrési szakasz következik, amelynek során a hatóságok rögzítik az érintettek személyazonosságát, biometrikus adatait, valamint elvégzik a biztonsági és egészségügyi ellenőrzéseket. Ezt követően döntést hoznak arról, hogy az adott személy menekültügyi eljárásba kerül-e, vagy vele szemben visszatérítési eljárás indul.

A paktum előírja, hogy bizonyos esetekben – például alacsony elismerési arányú országokból érkezőknél vagy biztonsági kockázat esetén – a kérelmeket határon lefolytatott gyorsított eljárásban kell elbírálni. Ez az eljárás a döntéshozatallal és a jogorvoslati lehetőséggel együtt legfeljebb tizenkét hétig tarthat, és ez idő alatt az érintettek általában nem léphetnek be szabadon az unió területére.

Szigorít az EU: gyorsabb kitoloncolások és akár kétéves őrizet az illegálisan tartózkodó migránsok számára

Előzetes megállapodásra jutott az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa az illegálisan az EU területén tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok visszaküldésére vonatkozó új szabályokról. A reform célja a kitoloncolási eljárások egyszerűsítése és felgyorsítása, miközben az uniós intézmények hangsúlyozzák: az intézkedéseknek összhangban kell maradniuk az alapvető jogokkal és a nemzetközi joggal.

Amennyiben a menedékkérelmet elutasítják, a paktum szerint visszatérítési eljárás indul, amelynek célja az érintett személy harmadik országba történő visszaszállítása vagy kitoloncolása, lehetőség szerint gyorsított formában.

A rendszer logikája szerint tehát a határon három alapvető kimenetel alakulna ki: az érintett vagy nemzetközi védelemben részesül, vagy gyorsított eljárásban elutasítják, vagy pedig belépését követően visszatérítésre kötelezik. A cél az, hogy a korábbi, gyakran hosszú évekig elhúzódó menekültügyi folyamatok helyett néhány héten belül eldőljön a határra érkezők jogi státusza.

Na de van kötelező betelepítés?

Hozzászólások
hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.