Csökkenő Tisza-előnyt, érzékelhető Fidesz-felzárkózást mért a Medián november második felében – a HVG megbízásából – felvett kutatása. Magyar Péter pártja azonban, mint az a múlt heti lapszámukban ismertetett adatokból már kiderült, a választani tudó „biztos” szavazók között továbbra is magabiztosan, 10 százalékponttal vezet.
Korai lehet trendfordulóról beszélni, de látványosan nőtt az ország jövőjét derűlátón értékelők és a kormány maradását kívánók aránya. A Medián novemberi pártpreferencia-mérése szerint ebből a Fidesz profitálni is tudott, igaz, egyelőre kisebb mértékben. A Tisza továbbra is hibahatáron túl vezet a pártok versenyében.
A Fidesz erősödése ugyanakkor a miniszterelnöki alkalmasság megítélésében is megmutatkozik: az elmúlt hónapokban már többen tartották alkalmasnak Magyar Pétert az ország vezetésére, novemberre viszont eltűnt ez az előnye: a regnáló kormányfőt és kihívóját egyaránt a megkérdezettek 48-48 százaléka tartja alkalmasnak az ország vezetésére. A 48 százalékból viszont Orbán Viktort 30 százalék, míg Magyar Pétert csak 19 százalék gondolja „teljesen alkalmasnak”.
Annak ellenére javult kissé Orbán megítélése és gyengült valamelyest Magyaré, hogy a fideszes szavazók véleménye néhány százalékponttal romlott Orbán Viktorral kapcsolatban, míg a tiszások egyre jobban bíznak Magyar Péterben. Még mindig jelentős különbség van azonban kettejük között a saját táboruk elkötelezettségében: Orbánt a fideszesek 76 százaléka tartja teljesen alkalmasnak, míg Magyart csak a tiszások 44 százaléka.
Az igazán jelentős elmozdulás a kisebb pártok szavazói és a párt nélküliek vélekedésében látszik.