Egy gyilkosság miatt elítélt férfi megtámadta a török ellenzék vezetőjét és megütötte
Özgür Özel nemrég azzal vádolta Erdogant, hogy erőszakot alkalmaznak az ellenzékiekkel szemben.
Szürke pártbürokratából vált az ellenzéki török Köztársasági Néppárt mindenhol jelen lévő arcává Özgür Özel, aki százezreket visz az utcákra tüntetni.
Egyik nap Isztambul pénzügyi negyedének forgatagában több tízezer ember előtt metszően éles határozottsággal ítélte el a török kormány autoriter és elnyomó tendenciáit. Másnap egy ankarai ceremónián rekedt, de erőteljes hangon kelt ki a kormány kénye-kedve szerint működő igazságügyi rendszer ellen, mert aznap letartóztattak egy oknyomozó újságírót. Az 50 éves Özgür Özel, az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) elnöke fáradhatatlanul járja az országot, és
szervezi a tiltakozó akciókat
Tayyip Erdogan rendszere ellen, mióta márciusban letartóztatták Ekrem Imamoglu isztambuli polgármestert, az ellenzék elnökjelöltjét.
Özgür Özel nemrég azzal vádolta Erdogant, hogy erőszakot alkalmaznak az ellenzékiekkel szemben.
„Ott vagyok, ahol akarok” – mondta magáról Özel, akit a hatalom szintén el akar lehetetleníteni. A „junta” – ahogy fogalmazott – a minap szeptemberre halasztotta az eredetileg június végére kitűzött bírósági tárgyalást, amelyen alighanem megfosztották volna pártelnöki tisztétől, azon vád alapján, hogy a CHP 2023-as kongresszusán szabálytalanul választották meg a posztra.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.