Műholdfelvételen a fordói nukleáris létesítmény az amerikai támadás előtt és után
Egyes korábbi képeken az is látható, hogy napokkal az amerikai támadás előtt jelentős teherautó-forgalom zajlott az üzemnél.
Akinek a centrifugáról eddig a mosógép jutott az eszébe, az most megint tanult valamit. Centrifugákra szükség van az atombombák gyártásához is. Ezért próbálta az amerikai légierő tönkretenni (az eredményről e sorok írásakor még nem tudni részleteket) az iráni atomprogram több fontos létesítménye mellett azt a mélyen sziklába vájt üzemet is, amelyben centrifugák hosszú sora dúsította az uránt.
Az atomfegyverhez – amely nemcsak bomba lehet, hanem például rakéta robbanófeje is – sok minden kell, de elsősorban radioaktív anyag, amelynek gyors láncreakciója hatalmas energiát szabadít fel nagyon rövid idő alatt. Ez egyébként jelzi a különbséget az atomerőművekhez képest: azokban lassú, nagyon hosszú ideig tartó, jól ellenőrizhető energialeadásra van szükség. A bomba technikája sosem alkalmas erőműhöz, az erőműben nagy mértékben kizárható az atomrobbanás – még Csernobilban sem az történt.
Annak részletei már túlmennek az iskolai fizikán, hogy a klasszikus hirosimai atombomba maghasadáson alapult, ilyet továbbra is lehetne gyártani, de azóta a maghasadásos robbanószerkezet leginkább csak gyújtóként működik a hidrogénatom-magok fúzióján alapuló második, nagyobb durranáshoz (innen a hidrogénbomba név).
A bombához a gyakorlatban kétfajta anyag alkalmas: az urán és a plutónium, de nem akármilyen formában: az urán-235 vagy a plutónium-239 izotópra van szükség. Mindkettőnek a természetben előforduló urán a kiindulópontja. Az uránt nagyjából ugyanúgy bányásszák, mint a többi fémet, főképp Kazahsztánban, Kanadában és Ausztráliában. Idehaza Pécs környékén termeltek ki uránt 1957–1997 között. A rendszerváltás után az uránbányászat már gazdaságtalannak bizonyult, azelőtt a szovjet megrendelések tartották életben.
