Először lesz nő a NOB elnöke, Kirsty Coventry az első körben győzött
A zimbabwei sportvezető a valaha volt legfiatalabb elnöke lesz a szervezetnek, egyben az első nő és az első afrikai a poszton.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tizedik elnöke a zimbabwei Kirsty Coventry, egyben az első afrikai, egyúttal az első nő a sportvilág legfontosabb posztján. 2008-ban Egerszegi Krisztina 17 éves világcsúcsát múlta felül.
Még az Odüsszeia legújabb megfilmesítését a közelben forgató Christopher Nolan helikoptereit is a földre parancsolták, hogy semmi se zavarhassa a múlt héten a görögországi luxusüdülőhelyen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tisztújító kongresszusát, amely váratlanul izgalommentesen zajlott. Már
az első fordulóban megszerezte a szavazatok abszolút többségét a 41 éves Kirsty Coventry
zimbabwei ifjúsági és sportminiszter, aki korábban úszóként hazája eddigi nyolc nyári olimpiai érméből hetet nyert. A vert mezőnyben végzett az atlétikai világszövetség vezetője, a brit Sebastian Coe, illetve az 1980–2001 közötti spanyol NOB-elnök, Juan Antonio Samaranch azonos nevű fia.
A zimbabwei sportvezető a valaha volt legfiatalabb elnöke lesz a szervezetnek, egyben az első nő és az első afrikai a poszton.
Kirsty Leigh Coventry Zimbabwe fővárosában, Hararéban született, s a családjában többen is hódoltak az úszásnak. Visszaemlékezése szerint már akkor lenyűgözte az olimpia hangulata, amikor kilencéves korában az 1992-es barcelonai nyári játékokat követte a tévén. Hararéban egyházi lánygimnáziumba járt, s középiskolásként vett részt a 2000-ben Sydney-ben rendezett olimpián, ahol első zimbabwei úszóként került elődöntőbe, amiért odahaza meg is választották az év sportolónőjének. Még nagyobb dicsőséggel tért haza 2004-ben Athénból, ahol egy-egy arany-, ezüst- és bronzérmet szerzett. A görög fővárosba már az USA Alabama államában lévő Auburn Egyetem sportösztöndíjas diákjaként érkezett. 2006-ban szerzett vendéglátóipari menedzseri alapszakos diplomát.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.