Még az ellenzék is Erdogant támogatta a puccsistákkal szemben
Két török ellenzéki párt is elítélte szombatra virradóra a törökországi államcsínykísérletet.
Királycsináló, kiszámíthatatlan, rejtélyes – mondják Tayyip Erdogan elnök ultranacionalista megmentőjére, Devlet Bahcelire, aki békét akar a kurdokkal.
Történelmi pillanatról írt a török sajtó, amikor az év elején Devlet Bahceli, a szélsőjobboldali Nemzeti Mozgalom Pártjának (MHP) vezetője találkozott a DEM kurdbarát párt több politikusával, akiket – mint fogalmaztak – mélyen érintett a 77 éves Bahceli közeledésének őszintesége. A politikus, aki egykor a baloldaliak elleni utcai erőszakról hírhedtté vált Szürke Farkasok mozgalom alapításában is részt vett, nemrég azzal állt elő, hogy visszanyerheti szabadságát a 26 éve raboskodó Abdullah Öcalan, a Kurd Munkapárt (PKK) alapítója, ha az ankarai parlamentben lemond az erőszakról, és feloszlatja a terrorszervezetnek tartott, szeparatista PKK-t.
Két török ellenzéki párt is elítélte szombatra virradóra a törökországi államcsínykísérletet.
Furcsa lenne, ha éppen a baloldali, jómódú családban, a déli Osmaniye tartomány Bahce városában 1948-ban született Bahceli lenne a török–kurd kiegyezés atyja. A família gyökerei egy befolyásos türkmén törzsig nyúlnak vissza, amely még az oszmán időkben a mai Irakból emigrált. Bahceli helyben járt általános iskolába, majd rokonokhoz költözött Isztambulban, ahol elvégezte a gimnáziumot. Az ankarai Gazi Egyetemen szerzett közgazdászdiplomát, és közben a török nacionalistákhoz csatlakozott, akiknek köreiben egyre befolyásosabb lett.
Az aktivista élet anyagilag is előnyös volt,
diák létére luxusban élt és saját autót vezetett.
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.