Nem ez az első alkalom, hogy Orbán Viktor Soros nevét használja egy kampányban - emlékeztet Caroline de Gruyter -, mert már sokszor bejött neki, de most először fordul elő, hogy a - most szokásos pénteki rádióinterjújában elmondott - harci nyilatkozatot nemzetközi kommunikációért felelős szóvivője, Kovács Zoltán azonnal lefordította angolra és közzétette az X-en, a korábbi Twitteren. Az derül ki oly módon, hogy a támadást a politikus immár európai szintre emeli.
Foreign Policy-elemzés: Orbán uniós szintre emelte Soros György elleni lejáratókampányát
Megindította újabb rágalomhadjáratát a magyar származású amerikai befektető, Soros György ellen a magyar miniszterelnök a júniusi EP-választás előtt, mert úgy döntött, hogy ez a kártya újból szavazatokat hozhat neki, és Európa jobban tenné, ha felkészül erre – írja Caroline de Gruyter holland újságíró, az amerikai külpolitikai szaklap rendszeres szerzője.
Olvastad már?
12 vállalást tesz a HVG a választásokra: támogatásoddal mindenki előtt megnyitjuk híreinket a kampányban
Ha látszanak a számok, „élménnyé” válik a spórolás – évi 100-200 ezer forint maradhat a zsebben okos lakásokosítás után
Adna az EU egy halom pénzt a zöldátállásra, de emelni kellene a gázárat. Van olyan kormány, amely ebbe belemegy?
Egészen váratlan dolog lehetett a „fekete halál” kiindulópontja, ami után sorra dőltek a dominók
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.