Financial Times külpolitikai főkommentátora, Gideon Rachman arról ír, hogy a szélsőjobb egyre erősebben hatol be a politika fő áramlatába, ami ugyan nem fenyegeti feltételenül a demokráciát, de alapvetően alakíthatja át az Európai Uniót. Francois Hollande volt francia szocialista miniszterelnök a minap azt fejtegette, hogy a szélsőséges erők lassanként felfalják a hagyományos konzervatív pártokat. Erről árulkodnak a hivatalos mérések is: Marine Le Pen például három év múlva akár elnök is lehet.
Financial Times: A szélsőjobb már nem akarja megdönteni a demokráciát, inkább elfoglalja azt
Sem Wilders, sem Meloni, de még Le Pen sem fogja tudni egy az egyben másolni Orbán Viktor modelljét, hiszen egyiküknek sincs, és nem is valószínű, hogy lesz kétharmados többségük.
Olvastad már?
12 vállalást tesz a HVG a választásokra: támogatásoddal mindenki előtt megnyitjuk híreinket a kampányban
Ha látszanak a számok, „élménnyé” válik a spórolás – évi 100-200 ezer forint maradhat a zsebben okos lakásokosítás után
Adna az EU egy halom pénzt a zöldátállásra, de emelni kellene a gázárat. Van olyan kormány, amely ebbe belemegy?
Egészen váratlan dolog lehetett a „fekete halál” kiindulópontja, ami után sorra dőltek a dominók
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.