„Önmagamat kellett csak adnom. Voltak jelenetek, amikor a rendezők kérésére kicsit másképp kellett viselkednem, de alapvetően végig magamat adtam” – mondja Csonka Eszter világbajnok és többszörös magyar bajnok testépítő, a Szelíd című film egyik főszereplője. Nemes Anna és Csuja László rendezők filmjét április 7-én mutatják be a magyar mozik. Világpremierje a Robert Redford által 1978-ban létrehozott amerikai Sundance Filmfesztiválon volt az év elején, beválogatták a versenyprogramba, ami magyar filmmel még soha nem történt meg.
"Mindenki keresse meg, hogyan találja meg a békéjét a saját testében”
A testépítésre tette fel az életét a Szelíd című film főhőse, Edina, aki mindent az edzéseknek, a versenyre felkészülésnek rendel alá. Ez az első magyar film, amelyet beválogattak a Sundance Filmfesztivál versenyprogramjába.
Olvastad már?
12 vállalást tesz a HVG a választásokra: támogatásoddal mindenki előtt megnyitjuk híreinket a kampányban
Ha látszanak a számok, „élménnyé” válik a spórolás – évi 100-200 ezer forint maradhat a zsebben okos lakásokosítás után
Adna az EU egy halom pénzt a zöldátállásra, de emelni kellene a gázárat. Van olyan kormány, amely ebbe belemegy?
Egészen váratlan dolog lehetett a „fekete halál” kiindulópontja, ami után sorra dőltek a dominók
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.