2010 óta egyre kevesebb nonprofit szervezet működik Magyarországon. A kétezertízes évtized elejének lassú apadását követőn a trend 2014-től felgyorsult, aligha függetlenül a szféra ellen általános bizalmatlanságot keltő kormányzati kommunikációtól és a szektort érintő törvénymódosításoktól. De a civiltörvény is új kritériumokat szabott például a közhasznúság elismeréséhez. Ezek hatására 2019-ben (ezek a legfrissebb, a KSH által idén májusban közölt adatok) a nonprofit szférában az előző évinél 601-gyel kevesebb, összesen 60 890 szervezet működött.
A civileknél is úgy van, mint mindenhol: kevés óriásé a pénz túlnyomó része
61 ezer civil szervezet között alig 5 ezer olyan akadt, amelyik az átlagot meghaladó bevételre tesz szert, de az átlagnál sokkal-sokkal több csak kevésnek jut.
Olvastad már?
12 vállalást tesz a HVG a választásokra: támogatásoddal mindenki előtt megnyitjuk híreinket a kampányban
Ha látszanak a számok, „élménnyé” válik a spórolás – évi 100-200 ezer forint maradhat a zsebben okos lakásokosítás után
Adna az EU egy halom pénzt a zöldátállásra, de emelni kellene a gázárat. Van olyan kormány, amely ebbe belemegy?
Egészen váratlan dolog lehetett a „fekete halál” kiindulópontja, ami után sorra dőltek a dominók
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.