Őrültségnek tűnhet, de a távmunkába belefér a "szállodai office" Bali szigetén

A pandémia alatt kiderült, hogy a cégek sokat spórolhatnának azzal, ha tényleg csak annyi irodaterületük lenne, amennyire szükségük van. Több jónak tűnő megoldás is született erre.

  • HVG

Hibrid munkahely. Ennek néznek elébe munkáltatók és munkavállalók tömegei, miután a járvány idején kiderült, hogy nem kell mindig irodában dolgozni, de időnként mégis jó lenne. Startupok tömegei pedig arra mozdultak rá, hogy segítsenek megszervezni ezt a hibridizálást.

A brit Hubble például azzal segít csökkenteni a hagyományos cégközpontok költségeit, hogy világszerte bérirodákat tesz hozzáférhetővé a dolgozóknak. Aki éppen nem a központban tevékenykedik, de nem is alkalmas neki az otthoni konyhaasztal, az élhet ezzel a lehetőséggel, nemcsak Angliában, hanem 12 másik országban is. Tushar Agarwal, a Hubble ügyvezetője és egyik alapítója arra hivatkozik, hogy egy százfős vállalatnak így elég lesz egy ötven férőhelyes iroda, márpedig

Londonban heti 500 fontba kerül egy íróasztalnyi munkahely fenntartása.

Hozzászólások
hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.