Az emberek többsége képes elvont fogalmakat használni és racionálisan gondolkodni. Képes kritikusan megszűrni az elérhető információkat, felismerni az ok-okozati összefüggéseket, és megjósolni egyéni döntései várható következményeit. De láthatóan az emberek egy része mégsem szeretne élni ezekkel a képességeivel. Homeopátia, örökmozgó, agykontroll, lúgosítókúrák, vegyi csík, lapos föld, akupunktúra, ufológia, Grabovoj-számok, kreacionizmus, intelligens tervezés stb. – mindenki választhat egy vagy több ezoterikus témát ízlése szerint.
A bennünket foglalkoztató kérdések egy részét mindannyian tudatunk logikus eszköztárával elemezzük, a másik részét pedig érzelmek, hiedelmek vagy vallási hittételek által. Egyénenként különböző, hogy hol húzzuk meg a két terület határát. Mindkét véglet irányában bizarr túlzásokat találunk: az is visszatetsző, ha valaki a születés, a halál vagy éppen a szerelem kérdéseit is csak hideg racionalitással tudja szemlélni, ahogyan az is groteszk, ha valaki kizárólag imádsággal készül a matekérettségire.
A járványból a tudomány jelent kiutat, nem a misztikus sugallatok
A lakásunkat nyugodtan rendezzük be a feng shui ezoterikus esztétikája alapján, de a járványhelyzet megoldását inkább bízzuk szakértőkre - ajánlja Rózsa Lajos, biológus. Vélemény.
Olvastad már?
12 vállalást tesz a HVG a választásokra: támogatásoddal mindenki előtt megnyitjuk híreinket a kampányban
Ha látszanak a számok, „élménnyé” válik a spórolás – évi 100-200 ezer forint maradhat a zsebben okos lakásokosítás után
Adna az EU egy halom pénzt a zöldátállásra, de emelni kellene a gázárat. Van olyan kormány, amely ebbe belemegy?
Egészen váratlan dolog lehetett a „fekete halál” kiindulópontja, ami után sorra dőltek a dominók
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.