Aminek jót tett a koronavírus: történelmi csúcson a bitcoin

2017-ben még csupán megközelítette, most viszont már át is lépte a 20 000 dolláros értéket a bitcoin. Ezúttal viszont nem csak meggondolatlan kisbefektetők nyúltak a kriptopénzhez, mint három éve, hanem az évtizedes rutinnal rendelkező profik, és a nagyvállalatok vásárlásai hajtják az árfolyamot.

  • Györfi András

Bár sokan régóta biztosak voltak abban, hogy a digitális eszköz átlépi a most legyűrt határvonalat, sőt, akár százezer dollárig is eljut 2021 során, idén mégis meglepetésszerűen gyorsultak fel az események. A mögöttes ok nem más, mint a szinte mindenre komoly hatást gyakorló koronavírus, vagyis az általa okozott gazdasági válság, és az arra adott kormányzati reakciók.

A FED ösztönösen a pénznyomtatás eszközéhez nyúlt a márciusban pillanatok alatt kirobbanó gazdasági krízis enyhítésére, ez önmagában még nem lenne különösebben érdekes, azonban a beszámolók szerint júliusban több dollárt nyomtattak, mint az Egyesült Államok fennállásának első két évszázada során összesen. Ez viszont egy olyan információ, ami mellett már nem lehet csak úgy elmenni.

Hozzászólások
hvg, weeklyissue-bio-latest, WeeklyIssue with id: latest does not exist.