Ugyanolyan gömbölyű és ugyanolyan piros. Az internetes vásárló csak ennyit lát, azt nem veszi észre, hogy a lufi környezetbarát természetes kaucsukból készül-e vagy műgumiból és az akár a használó egészségét is károsító lágyítószerekből. Emiatt, azaz az olcsó kínai konkurencia miatt fulladt be Sebastian Fenster online boltja, az Eifel-Luftballons.de. Nem ő az egyetlen, akivel nemrég a hamburgi Der Spiegel hetilap és a ZDF közszolgálati televízió példálózott. A riporterek láthatólag a németesen szigorú felügyelet és adózás mellett működő hazai boltosok pártját fogták, de amivel foglalkoztak, az valóban aggasztó jelenség.
Szokott a Wishről, AliExpressről rendelni? Lehet, hogy nem kellene
A fogyasztók védelmében az EU szabályozni készül az olcsó kínai áruk internetes kereskedelmét, de ezzel jócskán elkésett.
Olvastad már?
12 vállalást tesz a HVG a választásokra: támogatásoddal mindenki előtt megnyitjuk híreinket a kampányban
Ha látszanak a számok, „élménnyé” válik a spórolás – évi 100-200 ezer forint maradhat a zsebben okos lakásokosítás után
Adna az EU egy halom pénzt a zöldátállásra, de emelni kellene a gázárat. Van olyan kormány, amely ebbe belemegy?
Egészen váratlan dolog lehetett a „fekete halál” kiindulópontja, ami után sorra dőltek a dominók
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.