„Március utolsó szombatján meg voltam hívva Kőszeg Ferenchez, aki feleségével és édesanyjával látott vendégül. Ott volt Izrael követségének két titkára a feleségükkel.” Ezzel a két mondattal kezdődik „Pesti Péter” ügynök 1965. április 24-én kelt jelentése. 2018 tavaszán, amikor a fenti szöveg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában (ÁBTL) a kezembe került, természetesen fogalmam sem volt, ki lehetett vendégségben nálunk ötvenhárom évvel korábban. De azért némi sejtésem volt. A gyanú hamarosan bizonyossággá vált. A hiú ügynök ugyanis egy későbbi jelentésében a saját cikkére hivatkozott, és pontosan idézte a megjelenés helyét és idejét. Ezek után percek kérdése volt megtalálni az újságcikket. A szerző ZS. O. újságíró volt, a magyar zsidók hetilapja, az Új Élet munkatársa. Az ellenséges tevékenységet kifejtő cionisták elnevezésű kétezer oldalnyi szöveget tartalmazó objektumdosszié szorgos, de nem túl nagyra értékelt beszállítója.
Kőszeg Ferenc: Képzelt valóság fogságában
A szovjet típusú magyarországi államhatalom és a zsidó felekezet viszonyáról eddig nem jelent meg átfogó igényű munka. Ezért kiemelkedő fontosságú a holokauszt utáni magyarországi zsidóság társadalmi helyzetét kutató Kovács András könyve, A Kádár-rendszer és a zsidók, amely egyszerre 33 év történetét áttekintő tanulmány és az annak megállapításait bizonyító dokumentum-gyűjtemény.
Olvastad már?
12 vállalást tesz a HVG a választásokra: támogatásoddal mindenki előtt megnyitjuk híreinket a kampányban
Ha látszanak a számok, „élménnyé” válik a spórolás – évi 100-200 ezer forint maradhat a zsebben okos lakásokosítás után
Adna az EU egy halom pénzt a zöldátállásra, de emelni kellene a gázárat. Van olyan kormány, amely ebbe belemegy?
Egészen váratlan dolog lehetett a „fekete halál” kiindulópontja, ami után sorra dőltek a dominók
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.