Mint azt másutt kifejtettem, az élővilágnak úgy általában édesmindegy, mit kutyulunk mi a Földön, ugyanis roppant hatékony választási rendszerrel találja meg a legalkalmasabb szereplőket minden körülményhez. Úgy néz ki, idén nyár elején a szúnyog nyert, szoros versenyben a patkányokkal, így most éppen ők igyekeznek meghódítani Budapestet és Magyarországot, szép sikerrel. A boltokból elfogyott a szúnyogriasztó, és ezzel az emberiség le is tette a fegyvert, a szúnyogok pedig köszönik a közreműködést, most ők jönnek. Izgatottan várom, még milyen állatokat állítanak majd a történelem nagyszínpadára a nyári tornádók és a strandidővel megszakított telek; drukkolok nagyon a borzoknak.
Az én hetem: Tóta W. Árpád kérdezi, nálatok laknak-e állatok
Sorozatunkhoz négy közírót kértünk arra, írják meg, miként élték meg az elmúlt hetet. Egy megkötésünk volt csupán: adunk öt kulcsszót, ezeknek valahol fel kell bukkanniuk ebben a szubjektív visszatekintésben. Ezen a héten Tóta W. Árpádnak, a hvg.hu publicistájának a következő szavakból kellett ihletet merítenie: szúnyogpánik, főpolgármester-választás, babavárók, hungyökér, Nikola Gruevszki. Előkerültek a patkányok, a borzok és más házikedvencek is.
Olvastad már?
12 vállalást tesz a HVG a választásokra: támogatásoddal mindenki előtt megnyitjuk híreinket a kampányban
Ha látszanak a számok, „élménnyé” válik a spórolás – évi 100-200 ezer forint maradhat a zsebben okos lakásokosítás után
Adna az EU egy halom pénzt a zöldátállásra, de emelni kellene a gázárat. Van olyan kormány, amely ebbe belemegy?
Egészen váratlan dolog lehetett a „fekete halál” kiindulópontja, ami után sorra dőltek a dominók
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.